Vágólapra másolva!
A várakozásnak megfelelően gólzáporos magyar győzelemmel kezdődött a női vízilabdázók olimpiai selejtezőtornája Imperiában, ahol Godova Gábor csapata a B betűjelű hatosban 22-1-re verte a csehek legjobbjait a nyitónapon

Kemény Dénes, a férfivízilabda-válogatott szövetségi kapitánya behívta csapatába Fodor Rajmundot, aki a hét közben meghirdetett 21 fős bő keretnek eredetileg nem volt a tagja.

A szakember döntéséről vasárnap tájékoztatta a vlv.hu-t, hozzáfűzve, hogy a csapat bal oldalán keletkezett "vákuum" megszüntetése érdekében - azaz a bajnoki címvédő Vasas két alapemberének, a sérülés következtében a Honvéd elleni vasárnapi rangadót is kihagyó Varga fivéreknek a kiesése miatt - hívta vissza a keretbe a Honvéd 32 éves, kétszeres olimpiai bajnok játékosát.

"Örülök, és minden edzésen próbálom a maximumot teljesíteni, akár a klubban, akár a válogatottban" - nyilatkozta a válogatott honlapján Fodor a szövetségi kapitányi meghívással kapcsolatban.

Szombaton mondta Kemény Dénes:


A válogatott keret felkészülése hétfőn kezdődik, ám valószínű, hogy Varga Dénes és Varga Dániel nem tudja elkezdeni a többiekkel a közös gyakorlást.