Vágólapra másolva!
Öt góllal kikapott a Domino-BHSE férfivízilabda-csapata a horvát Jug Dubrovnik otthonában az Euroliga főtáblás csoportküzdelmeinek negyedik fordulójában. A Vasas ugyanilyen különbséggel nyert a görög Ethnikosz ellen a Komjádi uszodában.

Euroliga, főtábla, C csoport, 4, forduló:
TEVA-VasasPlaket - Ethnikosz (görög) 13-8 (2-2, 4-3, 4-2, 3-1)
a magyar góldobók: Varga Dénes 6, Katonás 2, Tóth, Varga Dániel, Kovács, Steinmetz Á., Steinmetz B. 1-1

Az athéni kétgólos siker után "bombabiztos" Vasas-győzelem volt prognosztizálható a szombat esti visszavágóra, ehhez képest kisebbfajta hidegzuhanyként 0-2-vel kezdődött a találkozó. A nyitónegyed végére aztán - Tóth Márton és Varga Dániel révén - ledolgozta hátrányát, s a második játékrész elején már a vezetés is az angyalföldieknél volt: az ifjabb Varga-fivér, Dénes lőtt villámgyors mozdulattal a hálóba (3-2). Csakhogy erre, majd Kovács Róbert kapufás góljára is érkezett válasz a görögök részéről (4-4). A nagyszünetre mégis Vasas-előny mellett mehettek a csapatok: előbb Varga Dénes bombája talált utat a hellének kapujába, majd Katonás Gergő pattintott a bal felső sarokba (6-5).

A harmadik negyedben Katonás ott folytatta, ahol mintegy hat perccel korábban abbahagyta: kilőtte a bal felső "csücsköt", Varga Dénes pontos büntetője nyomán pedig megnyugtató, háromgólos lett az előny (8-5). A különbség - két görög gól ellenére - megmaradt a befejező szakaszra, miután centerből Steinmetz Ádám (9-6), majd távoli átlövésből Varga Dénes is betalált (10-7). A "kisebbik" Varga az utolsó negyedben sem nagyon tudott hibázni: ötödik és hatodik gólját is meglőtte, s mivel az idősebbik Steinmetz-testvér, Barnabás jókor volt jó helyen, végül is biztos, 13-8-as győzelemmel zárult az összecsapás.

A csoportmeccsek 5. fordulójában, február 9-én a Vasas a Komjádi uszodában fogadja a Jug Dubrovnikot, míg a Honvéd az Ethnikosznál vendégeskedik.

A jelenlegi állás: 1. Jug Dubrovnik 9 pont, 2. TEVA-VasasPlaket 7 (38-32), 3. Domino-Honvéd 7 (33-32), 4. Ethnikosz 0