Vágólapra másolva!
Utolsó főtáblás Euroliga-csoportmeccsén négy góllal verte a Vasas az orosz Csehovot a Komjádi uszodában, így továbbjutott a legjobb nyolc közé a férfi vízilabdacsapatok első számú kontinentális kupasorozatában. Az Eger az utolsó pillanatban középkezdésből kapott gólt hazai medencében a Pro Recco ellen, így kiesett.

Elődöntő, 2. mérkőzés:
Hungerit-TOP COP- Szentesi VE - Domino-BHSE-Polo SE 5-15
Az egyik fél második győzelméig tartó párharcot a Honvéd nyerte 2-0-ra.

A dominós gárda a két győzelemig tartó elődöntős párviadal első csatáját magabiztosan, 11 góllal nyerte saját pályáján, ám tartott a vidéki kirándulástól, mivel egyetlen vereségét a bajnokság alapszakaszában éppen Szentesen szenvedte el Györe Lajos együttese.

A playoff második meccsén azonban esélyt sem hagyott a hazaiaknak a válogatottak kisebb seregét felvonultató bajnokcsapat, amely könnyedén diadalmaskodott a kétségtelenül igyekvő, de az erősebb riválissal szemben ezúttal hiába próbálkozó vendéglátók felett.

"Kiválóan védekeztünk, Horváth Patrícia válogatott formában védett, s igen jó százalékkal értékesítettük helyzeteinket" - összegzett a címvédő vezetőedzője az MTI-nek, hozzáfűzve, együttese azt is elbírta, hogy a kemény csatározásban elveszítette egyik centerét, Tóth Ildikót, akit egy "könyökössel" kiütöttek a hazaiak.

Elődöntő, 1. mérkőzés:
UTE-OSC-Cemelog - Dunaújvárosi Főiskola-ELCO 10-11 - hosszabbítás után
a párharc állása: 1-0 a Dunaújváros javára.

A második találkozót csütörtökön rendezik Dunaújvárosban.