Vágólapra másolva!
A statisztikusok és a mindentudók tekintetében az észak-amerikai profi bajnokságok élen járnak, hiszen kevés olyan sportág található a világon, amelyek olyan háttéradatbázissal rendelkeznek, mint az NBA, az NFL vagy éppen az NHL. Ezúttal a jégkorongliga újoncait vizsgáltuk, az alapszakasz mérkőzéseinek felén túllépve ugyanis már annyira körvonalazódnak az erőviszonyok, hogy lehet tippelni: ki is lesz idén az év újonca.

Augusztusban az amerikai és az orosz sportsajtó Jevgenyij Malkin históriájától volt hangos: a Metallurg Magnyitogorszk orosz csillaga még a nyáron szökött meg csapata finnországi edzőtáborából, s meg sem állt az Egyesült Államokig. Nem zavarta sem az orosz szövetség fenyegetése, se a nemzetközi szövetség esetleges eltiltásától való félelem, a húszéves hokis aláírt a Pittsburgh Penguins csapatához.

A Magnyitogorszk bírósághoz fordult, és 2 millió dollár kártérítést követelt. Gennagyij Velicskin klubelnök nem fukarkodott a szavakkal: "Az Egyesült Államokban csak beszélnek a demokráciáról, közben játékosainkat megszöktetik. Ez sportterrorizmus!" - fogalmazott a sportvezető.

Utoljára 1989-ben fordult elő hasonló "hokisszökés": akkor az azóta olimpiai és világbajnok, Stanley-kupa-győztes Alekszandr Mogilnij távozott a szovjet válogatottól a svédországi világbajnokságot követően.

Malkin megérkezett az Egyesült Államokba, s mivel összeszedett egy vállsérülést, ki kellett hagynia az első négy meccset. Október 18-án aztán a Ney Jersey Devils ellen beszállt, ha már jégre lépett, beütötte első gólját is, más kérdés, hogy csapata 2-1-es vereséget szenvedett. A Pingvinek hadrendje azonban gyökeresen megváltozott, Malkin révén ugyanis végre gólérzékeny csatár került a csapatba.

A soron következő öt meccsen nemcsak gólt szerzett az orosz tini, de a Pittsburgh le is győzte a New York Islanders, a Columbus Blue Jackets, a New Jersey Devils, a Philadelphia Flyers és a Los Angeles Kings együttesét.

Utoljára 1992-ben szerzett újonc játékos első négy meccsén gólt, akkor Steven King, a New York Rangers csatára vett villámrajtot, de korábban is csak Reg Thomas (Quebec, 1979-80), illetve Dmitri Kvartalnov (Boston, 1992-93) ért el hasonlót - igaz, az orosz támadó akkor zsinórban öt meccsen bizonyult megállíthatatlannak.

Malkin ennél is jobban kezdett, írásunk február 7-i születésekor 26 gólnál és 33 gólpassznál járt, a pontlistát toronymagasan vezeti, ha nem jön közbe semmi nagyobb gond, ő lesz a Caldar Trophy idei díjazottja.