Vágólapra másolva!
A nőknél és a férfiaknál is szombaton döntik el, hogy melyik magyar vízilabdagárdát illeti meg a 2007-es Szuperkupa. Vasárnap, ugyancsak Budapesten, a medencén kívül zajlik jelentős pólós esemény: itt sorsolják ki ugyanis, hogy a férfiaknál az Euroligában a 16 csapatos főtáblán milyen összetételű négyesben, a LEN-kupában pedig a nyolcaddöntőben milyen párosításban folytatódnak a küzdelmek.

A Kőér utcában szombat 18 órától száll vízbe a magyar bajnok és kupagyőztes Domino-Honvéd-Polo SE és a Magyar Kupában legutóbb ezüstérmes OSC-Cemelog női csapata, 19.30-tól pedig a férfipóló hazai csúcscsatáját rendezik meg a bajnoki címet védő TEVA-VasasPlaket és a kupabirtokos Honvéd között (a Sport1 TV mindkettőt élőben közvetíti).

Utóbbi összecsapás presztízsmérkőzés is a javából, hiszen hat évi uralkodás után fosztotta meg a 2006/2007-es idényben ob I-es "örökelsőségtől" a Honvédot a Vasas, ráadásul az új idény alapszakaszában, az október 22-i bajnokin is angyalföldi siker született (9-7), lenne tehát miért visszavágnia a Kőér utcai legénységnek, amely a hazai medence elvi előnyét is élvezi.

Az európai kupasorozatok őszi sorsolásának hagyományosan Budapest ad otthont. Az Euroliga, valamint a LEN-kupa további menetrendjét kialakító ceremónia a margitszigeti Hotel Thermalban zajlik majd vasárnap déltől, amikor is kiderül, hogy az eddig erőnyerőként pihenő Vasas, illetve az ob I legutóbbi ezüstérmese, a selejtezős kvartettjéből elsőként továbblépő Honvéd mely csoporttársakkal vív meg a legjobb nyolc közé jutásért az első számú kontinentális sorozatban.

A LEN-kupában ugyancsak kialakult a legjobb 16 együttes alkotta mezőny, itt azonban nem négyesekben, hanem párokban, egyenes kieséses rendszerben megy tovább a vetélkedés. A nyolcaddöntősök között ott van két magyar együttes, a Brendon-UPC-ZF-Eger és a Szeged-Beton VE is, ráadásul mivel mindkettő csoportgyőztesként biztosította helyét, egymással nem kerülhet szembe.

Ez a veszély ugyanakkor létezik az "eurósoknál", miután a Vasas a második, a Honvéd pedig a harmadik sorsolási kalapba került, s a balszerencse éppenséggel összehozhatja őket. Igaz, mivel a négyesekben körmérkőzéses szisztéma működik, nem fenyeget az azonnali kiesés réme, miközben a "leneseknél" oda-vissza alapon, két meccsen dől el a továbbmenetelés/kiesés kérdése.