Vágólapra másolva!
Csütörtökön a Red Bull Salzburg-Villach mérkőzéssel megkezdődik az Erste Bank Eishockey Liga küzdelme. Az osztrák jégkorongbajnokság 2007-2008-as idénye magyar szempontból is érdekes lehet, hiszen a bajnok Alba Volán SC sikerrel pályázott az indulásra, ráadásul a magyar együttes az esélytelenséget megragadva bravúrra készül. Az első összecsapásra pénteken, 19.15-kor Innsbruckban kerül sor.

Az osztrák bajnokságra készülve a magyar aranyérmes is kénytelen volt átalakítani csapatstruktúráját. A Volánból távozott Anton Poznik, Roger Holézy, Robert Rehak, Milos Palovcik, Tőkési Lajos, Csibi József és Simon Csaba, míg az érkezők között Michal Dostal, Martin Gálik és Kurt MacSweyn mellett három válogatott játékos, Horváth András, Tokaji Viktor és Benk András található.

A legnagyobb fogás azonban az NHL-tapasztalattal bíró kanadai David Gosselin, a New Jersey Devils által draftol, később a Nashville Predatorsban is játszó csatárral a klub honlapja készített interjút.

- Mit tud a magyar jégkorongról és a csapatról?
- Nagyon keveset. Amikor kiderült, hogy ide szerződhetek, kicsit utánanéztem az interneten, de remélem, hamarosan még sokkal többet is megtudok majd.

- Teljesítményével kapcsolatban igen magasak az elvárások. Hogyan éli ezt meg?
- Azzal már tisztában vagyok, hogy a csapat tavaly a magyar bajnokságban rengeteg mérkőzést nyert. Most az osztrák bajnokságban újoncok leszünk, de azon leszek, hogy hozzásegítsem a csapatot az eredményes szerepléshez. Biztos vagyok abban, hogy a csapattársaim segíteni fognak a gyors beilleszkedésben, és versenyképesek leszünk a ligában.

- Hogyan jellemezné játékstílusát?
- Játékom alapja a sok korcsolyázás, kedvelem a test-test elleni játékot. A pálya mindkét végén igyekszem a legjobbat nyújtani, védekezésben és támadásban egyaránt, és bizony, nagyon szeretek gólokat lőni, amikor csak tudok. Már alig várom.

- Néhány évvel ezelőtt a német élvonal, a DEL rájátszásának a hőse volt, 15 mérkőzésen szerzett 15 pontjával. bajnokok is lettek. Hogyan emlékszik vissza erre a kiváló szezonra?
- Az egy igen emlékezetes idénye a pályafutásomnak. Nagyon ment a szekér nekem és a csapatnak is, soha nem fogom elfelejteni azokat a heteket. Remélem, hogy itt is átélhetek hasonlót.

Forrás: EPA

David Gosselin öröme, még a Frankfurt Lions játékosaként

- Ön a klub első játékosa, aki az NHL-ben is pályára léphetett...
- Az NHL-ben játszani is értékes tapasztalat számomra, a világ legjobb játékosai között jégkorongozhattam. Bízom abban, hogy ezeket a tapasztalatomat itt is hasznosítani tudom, és a csapat hasznára leszek ezzel.