Vágólapra másolva!
A bajnok MKB-Euroleasing Soprontól erősített a ZTE-Zala Volán női kosárlabdacsapata. A válogatott kerettag, Horváth Zsófia két évre szerződött Zalaegerszegre. A 25 éves, 190 cm magas játékos a centerposzton bevethető.

Az élvonaltól búcsúzó Debreceni Vadkakasok csapata nem indul a férfi kosárlabda NB I/B csoportjában, ott a másik városi együttes, a DEKE szerepel majd alanyi jogon.

A cívisváros csapata 16 évi élvonalbeli szereplést követően esett ki úgy, hogy januártól a DEKE játékosokkal segítette a csődhelyzetben lévő gárdát, és az egyetemiek így is megtartották a B csoportos tagságukat.

A soron következő évadban a hajdúsági várost csak a DEKE képviseli a második vonalban, és a szakmai munkát Walke Károly irányítja majd. A trénerrel két plusz egyéves szerződést kötött a klub vezetősége, amely az idei évadban minimális célként a dobogóra jutást jelölte meg, míg legkésőbb a második év végére az elitbe való visszajutást.

Walke az egyik legfontosabb feladatának azt tartja, hogy olyan, saját nevelésű, debreceni kötődésű játékosokra épülő együttest kovácsoljon össze, amellyel visszaszerezhetik a kosárlabda hitelét a Hajdúságban és az országban.

A városi közgyűlés megszavazta a DEKE-nek a korábban erre a naptári évre beígért 30 millió forintos támogatást.