Vágólapra másolva!
Hat mérkőzéssel folytatódik a női kézilabdázók európai kupasorozata, a legtöbb magyar induló az EHF-kupában lesz érdekelt, ahol a Dunaferr, a Debrecen és a Kiskunhalas lép pályára, a KEK-ben a Cornexi-Alcoa-HSB Holding meccsel, míg a Bajnokok Ligája csoportkörében a Győri Audi ETO KC, illetve a Budapest Bank-FTC kezdi meg menetelését.

Az EHF-kupában három magyar csapat érintett a 32 között: a Dunaferr az orosz Rosztov Don, a Debrecen a román Zalau, a Kiskunhalas a szlovén Celeia Zalec alakulatával csatázik.

A legnehezebb feladatuk a dunaújvárosiaknak lesz, Kovács Péter vezetőedző a klub honlapján azt ecsetelte, hogy csapatának a saját játékát kell hozni, ezzel megzavarva a Rosztov taktikáját.

"Sirina Irina révén sikerült szereznünk felvételt a Rosztov mérkőzéseiről, s valamennyire fel is térképeztük őket, még annak ellenére is, hogy egyik felvétel alapján sem kaphattunk valós képet az erejükről. Az biztos, hogy vasárnapi ellenfelünk egy fiatal csapatot alkot, melynek elsőszámú fegyvere a fizikai adottsága, hiszen a kezdőcsapat belső négyese átlag egy fejjel magasabb játékosainknál. Ennek megfelelően zárt hatos falat védekeznek, melyet nem könnyű átlőni, így elsősorban a játék gyorsításával kell őket két vállra fektetnünk. Már csak azért is, mert a rosztovi gárda nem játszik túl magas fordulatszámon, s egyébként is jellemző rájuk az, hogy egy sémát játszanak jól, de ha por kerül a gépezetbe, akkor könnyen zavarba hozhatóak."

A hajdúságiak is esélyesebbnek számítanak a román bajnokságban bukdácsoló Zilahnál, a szilágysági együttes nyáron nagyon meggyengült, a Vilceához távozó Gheorghe Tadici edző ugyanis a legjobbakat magával vitte.

A nemzetközi porondon újonc Kiskunhalasnak maximális összpontosítással lehet továbbjutási reménye, a szlovén rivális nem verhetetlen, keretéből mindössze egy játékos, Katja Cerenjak szerepelt az Eb-n.

A KEK-ben a 16 között a Cornexi-Alcoa-HSB Holding az Oltchim Valcea ellen próbálja meg kivívni a továbbjutást, ami nem lesz könnyű. A román Dream Team a hazai bajnokságban megközelíthetetlen, a már említett Tadici mester olyan klasszisokra számíthat, mint a világ egyik legjobb kapusa, Lumitina Dinu, illetve a válogatottból jól ismert Valentina Neli AardeanElisei, Ramona Petruta Maier, Ionela Gilca, Steluta Luca, Mihaela Tivadar vagy Roxana Gatzel.

A program, szombat:
KEK, a 16 között, 1. mérkőzés:
Cornexi-Alcoa-HSB Holding - Oltchim Valcea (román) 17.00

vasárnap:
EHF-kupa, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés:
Rosztov Don (orosz) - Dunaferr 10.00
Zalau (román) - Debrecen 10.00
Kiskunhalas - Zalec (szlovén) 13.00