Vágólapra másolva!
A tisztes helyállásban és egy mérkőzés megnyerésében bízik az Alba Volán-FeVita jégkorongcsapata, amely példátlan módon sorozatban harmadik alkalommal ad otthont a Kontinentális Kupa négyesdöntőjének.

Az elmúlt két esztendőben egyaránt Székesfehérvár rendezhette a Kontinentális-kupa négyes döntőjét - már a duplázás is csodának hatott, hát még az idei triplázás!

2005-ben első alkalommal rendezték Fehérváron az eseményt, amelyen a házigazda Alba Volán mellett az orosz Dinamo Moszkva, a szlovák Zvolen és az olasz Milano Vipers vett részt.

Mivel az NHL szünetelt, így a tengerentúli ligában edződött játékosok is ellátogattak Fehérvárra, az Afinogenovval és Dacjukkal felálló Dinamo Moszkva játékerejét a 8-0-s orosz győzelemmel végződő találkozón a Volán is megtapasztalhatta.

A Zvolen ellen aztán már jobban játszott Pat Cortina csapata, és a 2-1-es vereség miatt nem kellett szégyenkeznie Budaiéknak, a Milanót pedig nemcsak megszorította, hanem le is győzte a magyar bajnok, ami óriási fegyverténynek számított.

Ezzel a harmadik helyet csípték meg a fehérváriak, a tornát pedig meglepetésre a Zvolen nyerte, amely 2-1-re verte a Dinamót az utolsó fordulóban.

Eredmények, 1. forduló:
Alba Volán-FeVita - Dinamo Moszkva (orosz) 0-8 (0-0, 0-4, 0-8)
Zvolen (szlovák) - Milano Vipers (olasz) 6-1 (2-0, 2-0, 2-1)

2. forduló:
Zvolen (szlovák) - Alba Volán-FeVita 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
Dinamo Moszkva (orosz) - Milano Vipers (olasz) 5-3 (1-1, 2-0, 2-2)

3. forduló
Alba Volán-FeVita - Milano Vipers (olasz) 2-1 (0-0, 0-0, 2-1)
Zvolen (szlovák) - Dinamo Moszkva (orosz) 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)

A végeredmény
1. HKM Zvolen 6 pont
2 Dinamo Moszkva 4
3. Alba Volán 2
4. Milano Vipers 0.

Tavaly az esztendő ismét a Kontinentális-kupával kezdődött, az Alba Volán-FeVita ellenfele a svájci Zürich Lions, a lett Riga 2000, illetve az orosz Lada Toljatti volt, a magyar együttes jól helytállva ugyan utolsó lett (nyert a Toljatti), ám mind svájci, mind orosz ellenfelétől csupán egy góllal maradt alul.

Eredmények, 1. forduló:
Zürich Lions (svájci) - Alba Volán-FeVita 3-2 (1-1, 0-1, 2-0)
Lada Toljatti (orosz) - Riga 2000 (lett) 4-1 (4-0, 0-0, 0-1)

2. forduló:
Lada Toljatti (orosz) - Alba Volán-FeVita 4-3 (1-1, 1-1, 2-1)
Riga 2000 (lett) - Zürich Lions (svájci) 5-4 (2-1, 2-2, 1-1)

3. forduló
Riga 2000 (lett) - Alba Volán-FeVita 7-2 (3-1, 1-0, 3-1)
Lada Toljatti (orosz) - Zürich Lions (svájci) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)

A végeredmény:
1. Toljatti 6 pont
2. Riga 4
3. Zürich 2
4. Alba Volán 0.