Vágólapra másolva!
Dávid Kornél mellett még egy magyar kosárlabdázó pályára léphet a spanyol bajnokság 2006-2007-es évadjában. A bajnoki címvédő Unicaja Málaga ugyanis szerződtette Gulyás Róbertet, aki a legutóbbi idényben a török Ülker Isztambult erősítette.

Megegyezett egymással a Málaga kosárlabdacsapata, illetve Gulyás Róbert, a magyar válogatott centere, így 213 centiméter magas játékos egy esztendőre a spanyol bajnokcsapathoz szerződött.

Gulyás a magyarországi évek (Dombóvár, Pécs, Paks) után először Franciaországban próbált szerencsét (Chalon, Pau Orthez, Asvel Villeurbanne), majd szerepelt az orosz Dinamo Moszkva, a görög Olimpiakosz Pireusz, illetve a török Ülker Isztambul csapataiban is.

"Gulyás Róbert kiváló játékos, aki tavaly kiválóan játszott az Euroliga-csoportunkban szereplő Ülker színeiben. Mindent tud a centerjátékról, jól szedi a lepattanókat, közelről és középtávolról is pontosan dob. Reméljük, megfelel az elvárásainknak" - nyilatkozta a klub honlapján Sergio Scariolo edző.