Vágólapra másolva!
Két vereség után a harmadik mérkőzésén nyert, így a harmadik helyen végzett a Dunaújváros a nőivízilabda-Bajnokcsapatok Európa Kupája olaszországi négyes döntőjében.

Százszázalékos teljesítménnyel lett LEN-kupa-győztes, és diadalmaskodott a magyar nőivízilabda-csapatok közül elsőként a második számú kontinentális sorozatban a Honvéd, amely vasárnap a görög fővárosban, a torna zárónapján az olasz Florentiát verte magabiztosan.

nőivízilabda-LEN-kupa, négyes döntő, 3. játéknap:
Domino-BHSE-Polo SC - RN Florentia (olasz) 8-4 (3-0, 2-0, 0-3, 3-1)
a magyar góldobók:
Tóth I. 2, Pelle, Tomaskovics, Györe, Tóth L., Valkay Á., Kiss 1-1

Györe Lajos "dominós" alakulata - a többiek eredményének, de mindenekelőtt saját tökéletes mérlegének, korábbi mindkét meccse megnyerésének köszönhetően - eleve abban a tudatban szállhatott a vízbe az athéni Final Four, vagyis négyes döntő zárónapján, hogy már megvan a kupagyőzelem. A teljességre való törekvés jegyében azonban a vasárnapi fellépésüket is emlékezetesen széppé akarták tenni Valkay Ágnesék, s próbálkozásukat siker koronázta: a 2003-as BEK-győztes görög Glyfada és a holland Het Ravijn Nijverdal után simán verték itáliai riválisukat is.

Jellemző a nemzetközi pólóvilág magyar újoncának erejére, hogy az olaszok 19 perc elteltével tudták bevenni először a négy világbajnokot felvonultató Honvéd kapuját, miközben a Kőér utcaiak ötször is eredményesnek bizonyultak. A harmadik negyedet "lelazsálták" ugyan, hogy aztán az utolsó nyolc percben megint megmutassák, ki az úr(nő) a vízben.

A női vízilabdacsapatok LEN Kupájának 1999 óta íródó históriájában most először avattak magyar győztest.