Vágólapra másolva!
Megkezdődött a rendőrségi vizsgálat Hegedűs Gábor egri vízilabdázó arccsonttörésének ügyében, miután a helyi Markhot Ferenc kórház súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt hivatalból feljelentést tett.

Szerződést bontott a 2000-ben olimpiai bajnoki címet szerzett Székely Bulcsúval a Dermax-UTE-VB Leasing ob I-es férfivízilabda-csapata.

A játékosnak hivatalosan hátsérülése miatt kellett távoznia az erre az idényre alaposan megerősödött, de a tabellán jelenleg csak a hatodik helyen álló gárdától, ám arról is hallani lehetett, hogy edzőjével, Petrovics Mátyással került összetűzésbe.

A vezetőedző azt mondta, hogy Székely az ősz folyamán nagyon sokat kihagyott hátfájdalmai miatt, ezért döntöttek úgy, hogy felbontják a szerződését.

Székely Bulcsú hivatalos magyarázatként szintén azt közölte, hogy az Újpest azért bontotta fel a szerződését, mert állandó gondjai voltak a sérült hátával. "Jelenleg tehát nem tartozom egyik csapathoz sem" - jegyezte meg az olimpiai bajnok.