Vágólapra másolva!
Az aranyérem olimpiai indulási jogot, valamint a premizálási rendszer alapján összesen 20 millió forintot ér a svédországi Európa-bajnokságra kedden utazó magyar nőikézilabda-válogatott játékosainak.

Forrás: [origo] Németh András esélylatolgatása

- Hogyan értékelné a felkészülés utolsó szakaszát? - kérdeztük Németh András szövetségi kapitányt.
- Nem panaszkodhatok, jónak ítélem az elvégzett közös munkát. Sajnos Tomori Zsuzsa kidőlt a sorból, pedig ő biztos tagja lett volna az utazó csapatnak. Az utolsó napokban fiúkkal játszottunk edzőmeccseket, ott is kiválóan teljesítettek a lányok.

- A válogatott kevés felkészülési meccset játszott, kevesebbet, mint a vetélytársak. Mi ennek az oka?
- A magyar játékosok erős bajnokságban szerepelnek, ahol elegendő mérkőzést játszanak. Többre nincs szükség.

- Miért két kapussal utazik az együttes Svédországba?
- Fel sem merült bennünk, hogy három kapust vigyünk. Egyrészt Pálinger Katalin személyében olyan világklasszissal rendelkezünk, akit nem nagyon szeretnénk pihentetni, másrészt, ha sérülés jön közbe, akkor a csoportkör, illetve a középdöntők után még mindig van lehetőség a cserére.

- A keretben ellenben három beállós található...
- Posztok szerint kell gondolkodnom. Az Európa-bajnokságon minden meccsen 14 játékos léphet pályára, azt kellett vizsgálnom, hogy ők bizonyos problémákra hogy jelenthetnek megoldást. Négy szélsővel utazunk, a tervek szerint egyet közülük mindig kihagyunk. Ugyanez a helyzet a beállósoknál is, a három játékost forgatjuk mérkőzésről mérkőzésre, egy közülük pedig a lelátón ül majd mindig.

Forrás: handballphotos.com

Forrás: handballphotos.com

- Csoportellenfeleink közül melyik lehet a legkeményebb?
- Egyértelműen Macedónia. A világpolitikai helyzet megoldotta a "szerb kérdést", így a másik délszláv csapat lépett elő legnagyobb riválisunkká. Az élvonal nem változott, Norvégia, Oroszország és Dánia továbbra is a legjobb.

- Mi a válogatott fő célja az Eb-n?
- Az a válogatott, amely kijutott az Európa-bajnokságra biztosan nyerni akar. Úgy látom, annak feltétlenül van realitása, hogy a legjobb 6 csapat közé kerüljünk. A többi majd menet közben kiderül.