Eredmény, elődöntő, 3. mérkőzés:
Atomerőmű SE - Lami-Véd Körmend 77-70 (29-16, 21-14, 16-26, 11-14)
Paks, 1000 néző
v.: Bodnár P., Ádám J., Kóthay L.
Legjobb dobók: Grizzard 19/6, Monroe 19/9, Pavlik 13/9, illetve Hunter 17/3, Trummer 16/12, Mujanovic 14/3
Ezúttal is nagy lendülettel kezdte a hazai mérkőzését a paksi csapat, így három perc után már hétpontos előnyre tett szert. Ezután megpróbált felzárkózni a Körmend, de csak csökkenteni tudta hátrányát, mert igazán közel kerülni nem tudott az Atomerőmű gárdájához.
A második negyedben pár percig nem változott a két csapat közötti különbség, majd a két amerikai - Grizzard és Monroe - látványos, ponterős játékának köszönhetően már húsz pont fölé növelte előnyét a Tolna megyei gárda, így magabiztos előnnyel zárta a második tíz percet (50-30).
A szünet után pihentette kezdőjátékosait Zsoldos András, amire majdnem ráfázott együttese. A Körmend lendületbe jött, és a játékosok vérszemet kapva tíz pontra csökkentették addigi tetemes hátrányukat (66-56)
Az utolsó negyedben fokozta az izgalmakat, hogy Grizzard már az elején kipontozódott a hazaiaknál, és bár négy pontra sikerült felkapaszkodniuk a vendégeknek, az utolsó pillanatban elengedett Pavlik triplájával végül megszerezte a győzelmet az Atomerőmű.
Sikerével az Atomerőmű 3-0-ra nyerte az elődöntőt, így a paksi játékosok várhatják a finálét.
Mobilpress