Vágólapra másolva!
Hét magyar csapat is megkezdi szereplését a hétvégi nemzetközi kézilabdaporondon. Amíg a férfiak Bajnokok Ligájában a Pick Szeged és az MKB Veszprém már a csoportmeccseknél tart, addig a hölgyek legrangosabb kupájában a Dunaferr együttese a német bajnok Nürnberg ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

Pénteken kora délután indul Nürnbergbe a Dunaferr nőikézilabda-csapata, amely egy nappal később Bajnokok Ligája-selejtezőn a német bajnok ellen lép pályára. A Bundesliga éllovasa tart a magyar gárdától, Kiss Szilárd azonban a realitás talaján szeretne maradni, így 50-50 százalékban ítéli meg a továbbjutási esélyeket.

Hat bajnoki után is veretlen a Nürnberg nőikézilabda-csapat a német Bundesligában, a gárda szerdán Rostockban diadalmaskodott 40-27-re. A sajtóosztálytól kapott információ alapján az együttesben két játékos sérült: Marianna Gubova (akit Hamerlikova néven az újvárosiak is ismerhetnek, hiszen éveket védett az együttesben), de nem egészséges a román beállós, Georgeta Dinis-Virtic sem.

A hírek szerint főleg a fiatal játékosokkal van gond, Herbert Müller vezetőedzőnek a jó kezdőcsapata mellett rutintalan kiegészítő emberekkel kell számolnia.

"A Dunaferr a világ egyik legjobb klubcsapata, sok lépéssel előttünk járnak" - nyilatkozta a tréner. "Most legalább megláthatjuk, mekkora különbség van köztünk és Európa egyik legjobbja között. Mindenki ismeri a magyar válogatott utóbbi évi sikereit, nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ilyen erős ellenféllel szemben léphetünk pályára. Esélytelenek vagyunk, s ezt akarjuk megragadni. Nagyon jók vagyunk támadásban, remélem, be is tudjuk ezt bizonyítani. Ellenfelünknél Kindl, Ferling és Radulovics a világ legjobbjai közé tartoznak, hármójuk közül akár egy is képes arra, hogy egyedül elintézzen egy csapatot."

"Bevallom, nem tudom, milyen formában vagyunk, az utóbbi mérkőzéseink nem úgy sikerültek, ahogy elterveztük azokat. Ellenfelünk nagyon erős, összeszokott csapat, pillanatnyilag veretlen a német bajnokságban" - mondta érdeklődésünkre Kiss Szilárd, a Dunaferr szakvezetője.

Megemlítve a németek véleményét a magyar együttesről, a szakember kis mosolyt engedett meg magának. "Úgy vélem, ellenfelünk az eddigi eredményeink alapján ítéli meg a Dunaferrt. Én 50-50 százalékot adok a továbbjutásra. Nagyon szeretnénk továbbmenni, de szeretnék reális is maradni. Rutinos ellenfelünkkel szemben olyan eredményt kellett elérünk, ami jó alapot teremt számunkra a visszavágóra. Nagyobb különbség esetén a Nürnberg van olyan rutinos csapat, hogy nem engedi ki kezéből a párharcot."

Kiss Szilárd elmondta, a tavalyi, Trier elleni bajnoki, és a Vác elleni két kupatalálkozó mellett az idei Trier elleni összecsapást is alaposan áttanulmányozták. Ami gondot okozhat a csapatösszeállításkor, az Balogh Barbara sérülése.

Az összecsapás a szerb-montenegrói Maric, Gardinovacki hölgypáros dirigálása mellett szombaton 19 órakor kezdődik.