Vágólapra másolva!
Szerdán "örökrangadót" játszottak a nőikosárlabda-bajnokságban: az utóbbi nyolc év két bajnoki, a MiZo-Pécsi VSK és az MKB-Euroleasing csapott össze Sopronban. A vendégek a vártnál szorosabb közdelemben verték erősen tartalékos vendéglátójukat, s ezzel nemcsak veretlenségüket őrzik, hanem a hátra lévő öt forduló eredményeitől függetlenül már megnyerték az alap-, illetve a középszakasz küzdelemsorozatát.

Szenzáció született a férfi kosárlabda Magyar Kupa negyeddöntőjében: a I/B osztályú MAFC a Hauszmann Alajos utcában 83-75-re legyőzte az élvonal középmezőnyéhez tartozó Falco csapatát. A visszavágó egy hét múlva rendezik Szombathelyen.

Az eredmény mintha csak aláhúzta volna azt, amit a találkozó előtti rögtönzött sajtótájékoztatón mondtak az amatőr egyetemista szakosztály - és a klub - vezetői. A MAFC férfi kosárlabda szakosztály és kosársuli dr. Hegyháti József elnök, dr. Szabó Mihály és Halm Ottó elnökhelyettesek, Gerzsei Attila edző és leginkább Horváth Frigyes menedzser, a Magyar Kosárlabdázók országos Szövetsége korábbi főtitkára vezetésével az életnek neveli a fiatal kosarasokat a Gabányi László Sportcsarnokban.

A szakosztály szigorúan amatőr alapon működik, nincs profi játékosa a csapatnak, valamennyien a Műszaki Egyetem hallgatói. Ha valaki el akar igazolni innen, nyugodtan megteheti, nem számolnak fel nevelési költséget - már csak azért sem, mert szerződés sincs!

Az NB I/B-s csapat és az élvonalbeli MAFC-Újbuda között létezik átjárás, játékosáramlás, jelenleg is négyen vannak a "profik" keretében az amatőr MAFC játékosai közül.

"Hátországunkat az egyetem 20 000 hallgatója jelenti, de nem csak ők; a tízévesek korosztályától kezdve valamennyi kategóriában ott vagyunk az országos bajnokságokban, s mindenütt a közvetlen élvonalban. Nálunk minden kosarazni vágyó gyermek és kamasz megtalálja a számításait. Úgy, hogy egyetlen fillért sem kapnak a játékért, csak életük végéig megőrzött csodálatos élményeket", emelte ki Horváth Frigyes, aki fel is elevenített néhány szívet melengető esetet praxisából.

Például a legutóbbi nagykanizsai sikert, amikor a hatalmas csatában kivívott hárompontos győzelem után "prémiumot" osztott a játékosoknak - megannyi tábla tejcsokoládé formájában.

további eredmények
férfi NB I
Debreceni Vadkakasok - Atomerőmű SE 69-51 (20-20, 22-8 10-13, 17-10)

férfi Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Vásárhelyi Kosársuli - Univer KSE 100-106 (24-34, 22-19, 29-26, 25-27)
Kaposvári KK - Albacomp 95-77 (24-26, 24-19, 29-13, 18-19)
MAFC-Újbuda - Falco-Swietelsky KC Szombathely 83-75 (24-18, 16-20, 27-16, 16-21)

Ch. Gáll András