Vágólapra másolva!
Sikeres évet zárt a magyar kézilabda a 2005-ös esztendőben, ezt jelzi a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) aktuális világranglistája is, amelynek élén Magyarország áll. A női válogatott világbajnoki bronzérmet szerzett, ugyanilyen színű medált nyert a junior férfiválogatott is, klubszinten a Cornexi-Alcoa révén EHF-kupa-győzelmet ünnepelhettünk, míg a Győri Graboplast ETO és az azóta névváltozáson átesett, ám akkor még Fotex Veszprémként szereplő csapat duplázott: a bajnoki elsőség mellett a Magyar Kupában is diadalmaskodott. A jókedvet csupán egy szomorúság árnyékolja be: januárban autóbaleset következtében elhunyt a világ legjobbjának választott Kulcsár Anita.

Színvonalas, jó bajnokságot hozott a 2004-2005-ös évad mind a női, mind a férfi sorozatban.A hölgyeknél sajnos a mezőny év közben megfogyatkozott, miután február 24-én az Esztergom női csapata bejelentette, visszalép az NB I-es felnőtt és ifjúsági bajnokságtól.

Áprilisban a Ferencvárost is megcsapta a megszűnés szele, az együttes játékosai sajtótájékoztatót tartottak, s jelezték, a klub 28 milliós tartozása miatt lehet, a következő szezonra nem vállalják a szereplést. Szerencsére a problémák idővel orvosolódtak.

A bajnokságot a Győri Graboplast ETO nyerte, amely az alapszakaszban is az élen végzett (köszönhetően többek között a Dunaferr hatalmas bakijának is: a klub jogosulatlanul játszatta Fauszt Évát, így négy pontot levontak tőle).

A rájátszásban érvényesült a papírforma, nem kérdéses, hogy a legjobb csapat lett a bajnok: Görbiczék negyvenhat év után nyertek ismét aranyat a város női csapatával, az NB I utolsó fordulójában 25-15-re verve a címvédő Dunaferrt. A kupában is az ETO nyert, a döntőben szintén a Dunaferrt birkózta le az együttes.

A férfi bajnokságban a Fotex KC Veszprém végzett az élen, így bajnoki aranyéremmel fejezhette be aktív játékospályafutását Csoknyai István, aki azóta a klub szakmai stábjában dolgozik. A kupában is a bakonyi együttes diadalmaskodott, a döntőben 28-24-re verte a Pick Szeged együttesét.

A nemzetközi kupában a legtovább a Győr és a Cornexi-Alcoa női csapata jutott, miután az EHF-kupa-fináléját egymás ellen vívták, s nem akármilyen párharcban a székesfehérvári együttes diadalmaskodott. A Ferencváros ugyanebben a sorozatban az elődöntőig menetelt (éppen a Cornexi búcsúztatta), de négy között volt a Dunaferr is a Bajnokok Ligájában, ám a mumus Slagelse ezúttal kettős győzelemmel lépett túl Kiss Szilárd tanítványain, s végül meg is nyerte a sorozatot

A férfiaknál a BL-negyeddöntőben búcsúzott a Veszprém a Ciudad Real ellenében, Dzombáékat csupán a fináléban tudta megállítani a Nagy Lászlót is soraiban tudó Barcelona. (Szinte hihetetlen, de nyolc esztendővel meg is hosszabbította szerződését a magyar válogatott világklasszis átlövője.) A Dunaferr az EHF-kupában szintén a nyolc között búcsúzott a Gummersbach ellenében.

A jelenleg is zajló szezonban a Győri Graboplast ETO és a Pick Szeged áll a bajnokság élén, a kupában a hölgyeknél még nem kezdődött el a komolyabb menetelés, a férfiaknál azonban már csupán az időközben névadó szponzort váltó MKB Veszprém érdekelt, BL-negyeddöntőbeli ellenfele a francia Montpellier lesz.

A magyar Kézilabda Szövetség szerint az év kézilabdázója Görbicz Anita (Győri Graboplast ETO KC) és Perez Carlos (MKB Veszprém KC) lett.