Vágólapra másolva!
A Brendon-Fenstherm-ZF-Eger és a Ferencváros csoportelsőként, a Szeged-Beton VE második helyen jutott a férfivízilabda LEN-kupa legjobb 16 csapata közé, miután mindhárom magyar együttes győzelemmel fejezte be vasárnap a selejtezőt. A sorsolást - akárcsak az Euroligának a Honvédot és a Vasast is felvonultató 16-csapatos főtáblájáét - október 30-án, Budapesten tartják.

Harmadik mérkőzésén fölényes győzelmet aratott, így csoportjából másodikként a legjobb 16 közé jutott a Brendon-Fenstherm-ZF-Eger a férfi vízilabda LEN-kupában. A hevesi gárda a szerb-montenegrói Vojvodinát győzte le magabiztosan, 21-4-re.

Egy vereség és egy győzelem után a vasárnapi utolsó csoportmeccsre maradt annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy megszerzi-e a Szeged-Beton VE pólós alakulata a második helyet az E jelű négyesben, s ezzel - a mindhárom fellépését megnyerő olasz Cremonával egyetemben - bejut a legjobb 16 együttes alkotta mezőnybe, vagy sem.

Gyöngyösi András együttese nem a - Varga I Zsolt személyében magyar olimpiai bajnokot is felvonultató - talján csapat elleni csapnivaló pólóval rukkolt ki utolsó találkozóján, hanem a moszkvaiakkal szemben már biztató elemeket is tartalmazó játékkal, ennek révén félidőig öt góllal elhúzott, alapvetően az összességében ötször is eredményes Hosnyánszky Norbert révén.

Az utolsó nyolc percre ugyan visszaköszöntek a hibák, a nagy, olykor hat-hét találatnyi előny birtokában ki is engedett a sérültek és betegek miatt sokat cserélő Szeged, ám győzelmét, s így továbbjutását nem fenyegette a hazaiak még oly jó hajrája sem.

Győztesként lépett tovább a legjobb 16 közé az FTC az F csoportból, miután vasárnapi zárómérkőzésén a 13-10-re verte a német Cannstattot.

Bíró Attila legénysége a szerb Nis és a francia Montpellier után harmadik riválisát is legyűrte, méghozzá biztosan, ami akkor is elismerésre méltó, ha a népligetiek eleve elvárták maguktól az első helyet.

A ferencvárosiak a kvartettből a legveszélyesebbnek tetsző németek ellen rosszul kezdtek, ám a folytatásban cseppnyi kétség sem merülhetett fel azzal kapcsolatban, hogy a magyaroké a jobb csapat. Ezt egyformán 4-4 góljával Monostori Attila és Weszelovszky László külön-külön is nyomatékosította.

A legjobb 16 együttes nyolc párba sorsolva vág neki a LEN-kupa immár nyolcaddöntős szakaszának, amelyben oda-vissza alapon, már egyenes kiesés rendszerben küzdenek meg az állva maradottak, köztük az FTC, az Eger és a Szeged. A sorsolást - akárcsak az Euroligának a Honvédot és a Vasast is felvonultató 16-csapatos főtáblájáét - jövő vasárnap tartják Budapesten.

eredmények, LEN-kupa, 2. selejtezőkör, 3. játéknap
H csoport
Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - Vojvodina (szerb-montenegrói) 21-4 (5-2, 7-1, 3-0, 6-1)

E csoport
Szeged-Beton VE - Triglav Kranj (szlovén) 13-11 (5-2, 4-2, 2-2, 2-5)

F csoport
Betonút-FTC - Cannstatt (német) 13-10 (2-3, 4-1, 4-4, 3-2)