Vágólapra másolva!
Pálinger Katalin és Siti Eszter csapata, az FC Köbenhavn szenzációs győzelmet aratott a dán nőikézilabda-kupa nyolcaddöntőjében a világ legjobb együttesének tartott Slagelse otthonában.

Alig nyerte meg a 2004-2005-ös nőikézilabda-bajnokságot, máris a kizárás sorsára került a Metz együttese, amelynek sorsa súlyos financiális gondok miatt egészen augusztus utolsó napjáig kérdésessé vált. A francia szövetség azonban megkegyelmezett a gárdának.

Több csapat is komoly pénzügyi nehézségekkel küszködött a francia nőikézilabda-bajnokságban. Nem véletlen, hogy a francia szövetség vizsgálatot kezdeményezett több klub ellen is, sőt, a bajnok Metz, és az ezüstérmes, kupagyőztes Besancont kizárta az átigazolásokból.

A 10. helyen végző, s gólkülönbséggel éppen csak bennmaradó Toulon úgy úszta meg a szankciókat, hogy egyesült a Saint Cyr/Mer csapatával.

A Metz és a Besancon természetesen fellebbezett, utóbbi papírjait el is fogadta a szövetség, a Metz szereplése viszont egészen augusztus 31-ig kérdésessé vált.

Gyakorlatilag aláírásgyűjtésbe és szponzorkeresésbe kezdett a klub, rengeteg ismert sportember a kezdeményezésük mellé állt, köztük még a válogatott kapitánya, Olivier Krumbholz is.

Thierry Weitzmann elnök nem egyszerű helyzetben vette át a klub vezetését, a Metz ugyanis 750 ezer eurós adósságot halmozott fel, a pénzgyűjtési akcióból pedig mindössze 70 ezer folyt be. Ám a támogatók és a lehetséges szponzorok megjelenése arra ösztönözte a szövetség korifeusait, hogy megadták a játékengedélyt. Azaz a Metz részt vehet az első osztályú bajnokságban és az európai kupában a 2005-2006-os szezonban.

A huzavona és a csőd közeli állapot nem tett jót a csapatnak, a tavalyi keretből ugyanis távozott Lenka Cerna (a cseh kapus visszavonult), Carmen Nitescu (az egykori győri kedvenc a Yutzhoz szerződött), Stéphanie Lannes, Isabelle Cendier és Laura Lerus Orfevres, érkezési oldalon pedig csupán a dijoni átlövő, a horvát Mateja Janest tudja felvonultatni a gárda.

a francia bajnokság első fordulójának párosítása (szeptember 10-11.)
HBC Nimes - Fleury les Aubrais HB
US Mios-Biganos HBC - CA Begles
ESC Yutz - Metz Moselle Lorraine
ES Besancon - Dijon Bourgogne
Havre AC HB - Toulon/St Cyr
SC Angouleme HB - Marignac HB.

[origo]