Vágólapra másolva!
Harmadik mérkőzését is megnyerte a férfikosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki pótselejtezőben, ezúttal Portugália csapatát győzte le - mégpedig hosszabbítás után 77-76-ra - Székesfehérváron.

Meszlényi Róbert szövetségi kapitány: "Azt hittem, nehezebb lesz... Na jó, ez csak vicc. A portugáloknak ez volt az utolsó lehetőségük, és rettenetesen felszívták magukat, ez az első pillanattól látszott. Ilyen egy igazi ki-ki meccs. Bár nem játszottunk jól, az akarással nem volt probléma. Helyenként olyan volt a meccs, mint egy kaszkadőr-bemutató, annyit vetődtek a labdára a játékosok. Gulyás ismét pazarul játszott, még jobban, mint kint, Lisszabonban és a Körcsarnokban, a svédek ellen. Szerencsére sikerült kihasználnunk fizikai adottságait, ezzel nyertünk. Tény, egyes időszakokban túlzottan "Gulyás-függő" volt a játékunk, a többiek elbizonytalanodtak. Ezúttal Dávidnak sem ment olyan jól, mint az első két pótselejtezőn, de a legjobbkor dobta be azt a két duplát. Báder játéka - pontosabban a játék hiánya - rejtély előttem; a Cibona Zagreb kezdő centere a három eddigi pótselejtezőn együttvéve egyetlen pontot szerzett. Csütörtökön, Svédországban, a már jelentőség nélküli találkozón kezdetni fogom, remélem, ott már kitesz magáért - a továbbiakban óriási szükségünk lenne Gulyás és Dávid mellett egy harmadik centerre.

Gulyás Róbert, 30 pontjával, 10 lepattanójával, 2-2 gólpasszával, labdaszerzésével és blokkjával a mezőny legjobb magyarja: "Szerencsére túl vagyunk a meccsen, igyekeztem minden, hozzám bejátszott labdát bedobni, sajnos, sokszor szabálytalanul fogtak, meg egyszer ziccerben kicsúszott a kezemből a nedves labda, azt nagyon sajnáltam."

Dávid Kornél, aki tíz pontot szerzett 4/12-es mezőnymutatóval:
"Nem ment a játék, szerencsére a végén, a legfontosabb pillanatban bedobtam azt a két duplát. Hihetetlenül nehéz meccsen vagyunk túl, most már jöhet az újvidéki rájátszás."

Ch. Gáll András

[origo]