Vágólapra másolva!
Hétgólos vereséget szenvedett a Fotex KC Veszprém a spanyol Ciudad Real otthonában a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A Dunaferr ötgólos győzelmet aratott a vendég német Gummersbach ellen az EHF-kupában. 

Dunaferr - Gummersbach (német) 35-30 (18-15)

A pályaválasztói jogát felcserélő, így az első ütközetnek otthont adó Dunaferr az elején nem tudott ellépni riválisától, ugyanis 8-8-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Ezt követően ritmust váltott a hazai gárda, s ötgólos előnyre tett szert, ám a hajrá a németeknek sikerült jobban, így 18-15-ös dunaújvárosi vezetéssel vonulhattak az öltözőbe az együttesek.

A folytatásban végig 2-3 góllal ellenfele előtt járt a Dunaferr, de megnyugtató előnyt nem tudott kiharcolni. Azonban az első félidővel ellentétben a hajrá ezúttal a hazaiaké volt, s végül öt góllal nyert a Dunaferr esélyesebb riválisa ellen. Ekkora különbség csak egyszer, még az első játékrész derekán volt a két gárda között.

A visszavágót jövő szombaton 20 órakor Európa legnagyobb sportcsarnokában, a KölnArénában rendezik.

További eredmények:
Bregenz (osztrák) - Magdeburg (német) 28-30 (13-17)
Granollers (spanyol) - TuSEM Essen (német) 29-29 (14-14)
Dinamo Asztrahán (orosz) - IFK Skövde (svéd) 38-26 (21-13)