Vágólapra másolva!
Az idegenbeli diadal után a MiZo-Pécsi VSK hazai pályán is nagyszerű győzelmet aratott a francia Bourges felett a nőikosárlabda-Euroliga 12. fordulójában.

A szerdán a Női Hivatásos Liga által másodszor is kizárt Ventwest-Foton Sopron cáfolja a testület állításait, és Bartha Ferencet, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnökét kérte fel közvetítésre az ügyben.

A klubot először január 12-én, tartozások miatt diszkvalifikálták, majd az MKOSZ elnöksége hétfőn új eljárásra kérte fel a ligát, amely azonban jóváhagyta előző döntését. A soproniak ráadásul elvetették azt a lehetőséget, hogy Bodrogváry Iván főtitkár 15 napra meghitelezi nekik a szóban forgó kétmillió forintot. A testület a jóváhagyáskor azt is mérlegelte, hogy a Fotontól eligazoló játékosok többsége beadvánnyal fordult a ligához több havi bérének elmaradása miatt.

Az egyesület az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában közli, hogy a szerdai ülésen bemutatta az összegről szóló letéti igazolást, és hogy a pénzt 10 napon belül átutalja az MKB-Euroleasing Sopronnak. A nyilatkozatot Nyíri Dezső ligaelnök átvette, és ezt kézjegyével igazolta. A csapat képviselői azt kérték a személyeskedésektől sem mentes tanácskozáson, hogy az intézőbizottság fogadja el igazolásként a letétet, és határozzon úgy, hogy ha a kifizetés teljesül, visszahelyezi a Fotont az NB I-be.

"Köszönjük Bodrogváry úr önzetlen felajánlását, de a kártérítési összeget a magunk erejéből tudjuk és kívánjuk kifizetni. Ezúton kérjük fel Bartha Ferenc elnök urat, hogy a közvetítésével ésszerű és a magyar kosárlabda érdekeit szolgáló kompromisszum születhessen a liga és a Sopron között" - áll a közleményben.

A női alszövetség december 8-án szankcionálta először a Fotont, ugyanis a csapatot működtető gazdasági társaság határidőre nem fizette ki a város másik klubjával szemben fennálló 2 millió forintos adósságát. Ezért az együttes november 10-e után lejátszott mérkőzéseinek eredményét megsemmisítették, s egyaránt 20-0-s különbséggel az ellenfelek javára igazolták. Mivel a tartozás rendezésére a továbbiakban sem került sor, ezért a versenybizottság a kizárás mellett döntött, ezáltal a csapat összes eddigi eredményét törölte.

A Foton szerint azonban a két soproni egyesület között tavaly júniusban megkötött, öt kosaras kölcsönadásáról szóló szerződés eleve érvénytelen, mivel a megállapodás idején egyikük játékjogával nem az MKB rendelkezett, ezt utóbb a városi rivális kategorikusan cáfolta. A jelenlegi idényben a többi négy érintett sem szerepelt az RF Sopron színeiben.

Dávid Kornél együttese, a Tau Vitoria nagy csatában nyert a vendég Panathinaikosz ellen a férfikosárlabda-Euroliga 12. fordulójában. A magyar légiós csereként 25 percet töltött a pályán, s ezalatt csapata második legjobbjaként 14 pontig és 7 lepattanóig jutott. Teljesítményének értékét növeli, hogy sem a mezőnyből (4/4), sem a büntetővonalról (6/6) nem hibázott.

Eredmény, Euroliga, 12. forduló, C csoport:
Tau Vitoria (spanyol) - Panathinaikosz (görög) 84-82

Szintén az Euroligával kapcsolatos hír, hogy bírói tévedés miatt újrajátsszák a múlt szerdai Frankfurt-Panathinaikosz mérkőzést. A 68-66-os hazai sikerrel végződött találkozó után a görögök óvást nyújtottak be, melyet a kirendelt ellenőr a videofelvételek alapján helyben hagyott.

A képek tanúsága szerint ugyanis a német bajnok győztes találatát szerző Miroslav Todic a záró dudaszót követően indította el a dobómozdulatot. A Frankfurt várhatóan belenyugszik a döntésbe, a megismételt meccs időpontja egyelőre nem ismeretes.

Dávid 15 pontot dobott a Moszkvánakhttp://www.origo.hu/sport/csapat/kosarlabda/20050112aszolnok.html?pIdx=2