Vágólapra másolva!
Ha a vízilabdázók 2004-es eredményeit vizsgáljuk, valószínűleg mindenkinek a férfiválogatott athéni aranyérme ugrik be elsőként, nem véletlenül, hiszen Kemény Dénes fiai óriási mérkőzésen verték a szerbeket a döntőben. Az olimpián kívül is kijutott a jóból, Kásásék a Világligát is megnyerték, ráadásul a női válogatott is begyűjtött egy ezüstöt a sorozatban, igaz, az athéni hatodik hely csalódást keltett. A klubcsapatok közül a Domino-BHSE játszotta a főszerepet, a hazai bajnokság mellett ugyanis az Euroligában is élen végeztek, sőt az Európai Szuperkupát is elhódították. Jégkorongban az év eseménye a kanadiak elleni két mérkőzés volt, a divízió I-es vébén ezúttal a negyedik hely jutott Ladányiéknak, akik az olimpiai selejtezőn kis híján kiharcolták a továbbjutást.

Sport 2004 - mindet megnézem!

Újvárosi sikerrel kezdődött a 2004-es év, Ladányi négy góljával az Acélbikák 4-2-re verték a Magyar Kupa-döntőben az Alba Volánt. Ezután a válogatott került az érdeklődés középpontjába, hatvanhat év után ugyanis újra Kanada ellen játszott a nemzeti csapatunk, ráadásul nem is akármilyen meccset.

Székesfehérváron a juharlevelesek szereztek vezetést, de Ocskay, Palkovics és Hoffmann révén három gólt ütött zsinórban Dusan Kapusta csapata, és hiába szépített Maneluk, Orsó újra visszaállította a kétgólos különbségét. A végén aztán győzött a nagyobb tudás, és 5-4-re fordítottak a sportág tanítómesterei, de az erkölcsi győztes mindenképpen a szenzációsan küzdő válogatottunk volt.

Az Eurotour-sorozat keretében Minszkben is megfordultak Palkovicsék, és csak két meccset tudtak lejátszani, mivel odafelé elkallódott tíz játékos csomagja, és így az ukránok elleni találkozó elmaradt. A házigazdák elleni 1-5 és a lengyelek elleni 5-5 így azért is dicséretes, mert a körülmények mellett sérülésekkel is meg kellett birkóznia Budaiéknak, de a lengyelek ellen így is visszajöttek 1-4-ről. Az Eurotour 2003-2004-es idényében ezzel a nyolcadik helyen végzett csapatunk.

Következett a bajnoki döntő, és a mostanában szokásos Alba Volán-Dunaújváros párharc. A fehérváriak megvédték címüket, és 4-1-re nyerték a finálét, a negyedik győzelem büntetőpárbaj után született. Az Interligában is szerepelt a két fejér megyei alakulat, a Volán harmadik, a Dunaújváros hetedik lett.

Áprilisban jött az év egyik legfontosabb eseménye, a norvégiai divízió I-es világbajnokság, ahol nem sikerült megismételni az elmúlt évek bravúrjait, és végül negyedik helyen zártak Ocskayék. Az első meccsen a britek ellen (5-3) az utolsó percben sikerült megszerezni a győzelmet, Palkovics és Peterdi a legjobbkor talált be. A belgák ellen sem ment minden simán, 4-3-ra is vezettek a németalföldiek, végül azért ez a meccs is meglett (6-4).

A norvégok ellen (4-6) egy bizonyos Olystein Olsen akadályozta meg a sikert, aki csapata mind a hat góljából kivette a részét, úgy, hogy ötször őt ünnepelték gólszerzőként a társak...A fehéroroszok elleni 1-7 tulajdonképpen papírfoma, az exszovjet társulat ugyanis negyedik volt a legutóbbi olimpián. A bronz még így is közel volt, a hollandok azonban szintén a harmadik helyre hajtottak, és a 4-4-es döntetlen végül nekik kedvezett.

Rögtön a világbajnokság után ismét Kanadát látta vendégül a válogatott, ezúttal már a Papp László Sportarénában, ahol 8500 néző nézte ámulva az igazi sztárokkal (Heatley, Luongo, Niedermayer, Giguere) felálló észak-amerikaiakat. A vége 9-2 lett oda, de az eredmény itt teljesen másodlagos volt, hiszen ki gondolta volna pár éve, hogy a kanadai válogatott hazánkba látogat, két és fél hónapon belül kétszer?

Ez mindenképpen elismerés a magyar jégkorong számára, amely az utóbbi években bizony erőn felül teljesített. Azért említsük meg a két gólszerző, Gröschl és Peterdi nevét is (igaz, utóbbi valójában Heatley öngólja volt, na de kit zavart ez akkor, pláne, hogy a hokiban hivatalosan nincs öngól).

A főpróba után az előadás is jól sikerült a kanadaiaknak, és meg is nyerték a világbajnokságot, a svédeket, és az amerikaikat megelőzve, sőt később a Világkupát is elhódították, a finnek legyőzésével, ez a korábbi Kanada-kupa utóda.

A 2004-2005-ös idény előtt két hír keltett szenzációt, az egyik sajnos negatívat, kiderült, hogy Ocskay Gábornak veszélyben van a pályafutása, mert szívizom-rendellenességben szenved. Pedig a Volán centere pár héttel a szomorú hír bejelentése előtt még a torna legjobbja lett a Eurotour-sorozat székesfehérvári állomásán. Azóta úgy tűnt, januárban ismét jégre léphet, de újabb fordulat következett, és három hónapos pihenő vár a játékosra.

Szuper Levente hazatérése volt a másik meglepetés, bár elég sokan suttogtak arról, hogy a válogatott kapus a Dunaújvároshoz szerződik. Az újvárosiakon azonban Szuper sem tudott segíteni a Magyar Kupa-döntőben, ahol az Alba Volán 6-1-re lemosta a DAC-Invitelt. Az ősszel induló idény egyébként nem tűnik annyira lefutottnak, a Dunaújváros és az Alba Volán is kikapott már az Újpesttől, amely szlovákokkal és fiatal tehetségekkel, valamint egy jégcsarnokkal erősödött, igaz, a csarnok már korábban elkészült, de most kezd meglátszani, hogy a lila-fehérek is normális körülmények között készülhetnek.

A divízió I-es vb után az olimpiai selejtező is Norvégiába szólította a válogatottat, amelyet immáron Pat Cortina vezetett, a kanadai-olasz szakember a világbajnokság után vette át az irányítást Dusan Kapustától, és már az Alba Volán bajnoki címében is szerepet vállalt. A szerbek elleni "edzőmeccset" (13-0), egy kiszenvedett siker követte Kína ellen (4-3), Ladányi 18 másodperccel a vége előtt ütötte be a győztes találatot büntetőből, így a norvégok elleni találkozó döntött a továbbjutásról. Ahol mindössze másfél perc hiányzott a bravúrhoz, ekkor azonban Thoresen egyenlített (3-3), így jobb gólkülönbséggel az északiak jutottak a következő körbe.

Az év végére még maradt egy könnyed 8-0 a horvátok ellen Zalaegerszegen, ahol először rendeztek jégkorong-mérkőzést, valamint egy jó hír: az U20-as válogatott feljutott a divízió I-be.

Jövőre is lesz mit nézni, januárban Kontinentális Kupa-döntő Fehérvárott NHL-sztárokkal, februárban Pannon GSM-kupa, ahol a szlovákok, németek, és a már-már hazajáró kanadiak ellen lépnek jégre Peterdiék, Debrecenben rendezik majd a divízió I-es vébét, a hokilegenda, Vjacseszlav Fetyiszov pedig megígérte, hogy elhozza az oroszokat.

Sajnos két haláleset is megdöbbentette a sportvilágot, a cseh válogatottal játékosként világbajnokságot, edzőként olimpiát nyert Ivan Hlinka autóbalesetben vesztette életét, a lett Szergej Zsoltok, aki több csapatban is megfordult az NHL-ben, mérkőzés közben lett rosszul, és már nem tudták megmenteni.