Vágólapra másolva!
Súlyos, 44-29-es vereséget szenvedett a magyar nőikézilabda-válogatott, amely az Európa-bajnokság számára eddigi legfontosabb mérkőzésén, Norvégia ellen lépett pályára az elődöntőben. A Kiss-csapat vasárnapi ellenfele a bronzmeccsen Oroszország lesz, a döntőt pedig a két skandináv együttes vívja, miután a másik elődöntőben Dánia diadalmaskodott 31-27-re.

Európa-bajnokság, 2. elődöntő
Dánia - Oroszország 31-27 (11-11)
Budapest, Papp László Sportaréna, 5000 néző
v.: Kristic, Ljubic (szlovénok)
gól: Touray 7, Sjöberg 6/1, Hörlykke 5/1, Brödsgaard 3, Mikkelsen 3, Petersen 3, Knudsen 2, Thomsen 1, Tobiasen 1, illetve Turey 7/3, Posztnova 7, Bodnyeva 4, Muravjeva 2, Szergejeva 2, Koroljeva 1, Dolgih 1, Rvacseva 1, Kurepta 1, Uszkova 1,
hetes: 3/2, illetve 4/3
kiállítás: 12, illetve 10 perc

Mintegy ötezer szurkoló azért maradt a Papp László Sportarénában a második elődöntőre is, amelyben az orosz és a dán válogatott csapott össze. Ha valaki a hatodik percben a pálya fölötti eredményjelzőre pillantott, azt megállapíthatta, ezen az összecsapáson lehet, hogy még védekezést is lát.

Hat perc alatt ugyanis mindössze egy találat született, ezt az a Posztnova szerezte, aki a dán 5-1-es védekezés szerint elvileg Sjöberg külön őrzése alatt állt. Negyedóra elteltével már 6-3 állt a táblán, Oroszország remekül kihasználta fizikai fölényét, s igyekezett megállítani a gyors skandináv lerohanásokat.

A játék mellett igazi élményt jelentett még Jevgenyij Trefilov magánszáma. Az orosz edző nem feledve a szovjet edzőiskola kötelező elemeit, végigüvöltötte a mérkőzést, a cserére érkező Posztnova akkor kapott hideget-meleget, ha hibázott, de akkor is, ha gólt lőtt...

A félidő hajrájában Jan Pytlick élt az időkérés lehetőségével, az oroszok 10-7-es előnyénél megpróbálta kicsit felrázni csapatát, ezt Touray, majd Sjöberg egy-egy góllal realizálta.

A félidei 11-11 után Sjöberg góllal köszöntötte a második 30 percet, először volt az előny Dániánál. Olyannira belelendültek Tourayék, hogy bő öt perc alatt négyet tettek közé (17-13). Az edző mérgétől és a kudarctól félve bele is húztak az oroszok, 18-18-nál megint egyenlő lett az állás.

A holtpontról az olimpiai bajnok mozdult el, Touray gyorsaságát szemmel is alig lehetett követni, úgy hagyta ott a statikus oroszokat (21-18). Egyre nagyobbá vált a dán fölény, Mortensen is gyakrabban találkozott a labdával, Hörlykke pedig saját hatosáról dobott gólt.

A hajrára ismét elővette kőkemény védekezését az orosz válogatott, az 55. percre mínusz ötről feljött egygólos különbségre (27-26), s hiába lőtt bombagólt Petersen, Szergejeva két perccel a lefújás előtt megint betalált.

Az utolsó 120 másodpercet Szidorova hatalmas bravúrja vezette be, megfogta Hörlykke hetesét, a másik oldalon Mortensen védte ki Bodnyeva ziccerét. Pylick itt látta idejét az időkérésnek, az egyperces fejmosás után Hörlykke két, Mikkelsen egy góllal tért vissza, s 3-0-ra hozva az utolsó percet 31-27-re nyertek a skandinávok.

Dánia ezzel döntőbe jutott, s Norvégia ellen védheti meg címét.