Vágólapra másolva!
A hazai rendezésű nőikézilabda-Eb csoportkörének utolsó fordulójára került sor vasárnap. A magyar együttes Győrött a világbajnok Franciaország ellen lépett pályára, s magabiztosan, 32-23-ra nyert. A mérkőzés hőse a kiválóan védő Pálinger Katalin, illetve a hétgólos Görbicz Anita volt.

Kiss Szilárd (képünkön), a magyar válogatott szövetségi kapitánya: "Nehéz ilyenkor beszélni az embernek, hiszen benne van még a meccs izgalma és fáradalma. Egy nagyon jól küzdő francia együttest győztünk le, amelyről tudtuk, hogy más, mint a legutóbbi vébén és olimpián. Óvatosan játszottunk az első félidőben, mert meglepett bennünket az agresszív nyitott védekezés. Amikor ennek megtaláltuk az ellenszerét, akkor sikerült ellépni."

Eric Baradat, a francia csapat másodedzője: "Az olimpiai csapatból mindössze hat játékosunk maradt, az Európa-bajnokságon nem is lehet más célunk, mint új együttest építeni. Tapasztalatszerzés céljából jöttünk, egyik meccset a másik után ennek szellemében játsszuk le. Gratulálok a magyaroknak, Pálinger kiválóan védett."

[origo]