Vágólapra másolva!
A TEVA-VasasPlaket és a Domino-BHSE is győzött a férfivízilabda Euroliga második fordulójában. A piros-kék együttes a szerb-montenegrói Nist verte 11-6-ra a Komjádi uszodában, míg a címvédő Honvéd 7-4-re nyert az Olympiakosz Pireusz ellen Athénban. A LEN-kupában a Szeged bravúros, 7-6-os  idegenbeli sikerrel, s ily módon kettős győzelemmel jutott be a legjobb nyolc közé, az UTE viszont hiába győzte le 10-6-ra az olasz Camoglit, a múlt heti ötgólos vereség után ez kevésnek bizonyult a folytatás kiharcolásához. Szintén emelt fővel búcsúzott a Ferencváros: Bíró Attila együttese a kétgólos hazai vereség után a vasárnapi visszavágón 9-8-ra nyert a Dinamo Moszkva otthonában, ám ez kevésnek bizonyult.

Dunaújvárosban, a szombat esti döntőben diadalmaskodó hazai együttesnél maradt a női pólós ELCO-kupa, amelyért három napon át versengett az európai elithez tartozó három klubcsapat, a vendéglátó magyar bajnok mellett a görög Vuliagmeni, az orosz bajnok Kirisi, továbbá a holland és a német nemzeti válogatott.

A finálét a Dunaújvárosi Főiskola-ELCO a görögökkel vívta és hatalmas csatában nyert 6-5-re úgy, hogy a mindent eldöntő találatot a három gólig jutó Benkő Tímea 10 másodperccel a meccs vége előtt lőtte. A nemzetközi torna harmadik helyét a hollandok szerezték meg, miután 0-3-ról fordítottak az oroszok ellen.

Az 1. helyért:
Dunaújvárosi Főiskola-ELCO - Vuliagmeni (görög) 6-5 (1-1, 2-3, 2-1, 1-0)
a magyar góldobók: Benkő T. 3, Primász, Bujka, Zantleitner 1-1

a 3. helyért:
Hollandia - Kirisi (orosz) 8-5

Németország pont nélkül zárt az utolsó, ötödik helyen.