Vágólapra másolva!
Pazar teljesítményével komoly szerepet játszott a horvát férfikézilabda-válogatott olimpiai sikerében Venio Losert, ám a nemzeti csapat kapusa mégsem lehet elégedett, ugyanis klubja, a spanyol BM Granollers nem hosszabbította meg szerződését.

Ebben az évben is megrendezi a nagy hagyományokkal rendelkező nemzetközi Balázs-kupát a győri Marcalvárosi Közoktatási Központ.

A 20. Balázs-kupát - akárcsak az előzőeket - a tavaszi szünetben, március 22-25-e között tartják. Basák Zoltán, a torna szakmai felelőse elmondta, a programot úgy állítják össze, hogy a gyermekek a húsvétot már családjuk körében tölthessék.

A "születésnapra" való tekintettel a szervezők szeretnék elérni, hogy a magyar férfi vagy női válogatott játssza a nyitómérkőzést. Vanyus Attila, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke megígérte, hogy ha a feszített bajnoki menetrend és a sűrű nemzetközi program lehetővé teszi, akkor a közönség és a kézilabda-palánták láthatják a sportág jelenlegi legnagyobb hazai sztárjait.

Kovácsné Krusevits Bernadett, a rendező intézmény igazgatónője hozzátette, hogy már megkeresték a város azon intézményeit, amelyek eddig is közreműködtek a Balázs-kupán, illetve tájékoztatták a jelenlegi helyzetről Papp Andrást, a győri oktatási iroda vezetőjét, aki támogatásáról biztosította a Marcalvárosi Közoktatási Központot.

Márciusban a kézilabda egyik új szakága, a szivacskézilabda is bemutatkozik Európa legnagyobb fedett pályás tornáján. A szervezők az 1995 után született korosztályt célozzák meg ezzel a játékkal.