Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség európai szekciójának (FIBA Europe) versenybizottsága müncheni ülésén úgy döntött, hogy a következő idényben nyolc női és hat férfi csapat képviselheti Magyarországot a kontinentális kupaküzdelmekben.

Igazi sztárjátékost, a cseh Lucie Blahuskovát sikerült szerződtetnie a következő szezonra a női NB I harmadik helyén végzett Euroleasing-Orsi Sopronnak.

A 23 éves játékossal rengeteget erősödhet a soproni együttes, hiszen Blahuskova vezéregyénisége volt a tavalyi Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett cseh válogatottnak, ráadásul megválasztották a torna legértékesebb kosarasának is.

A 191 cm magas centert, aki az elmúlt szezonban a spanyol Celta Vigónál szerepelt, többek között az Euroliga-győztes, francia US Valenciennes és a klubvilágbajnok, orosz Szamara elől sikerült megszereznie az Euroleasing-Orsi-nak.

A pontszerzésben és lepattanó szedésben egyaránt kiváló játékos érkezésével teljessé vált a soproniak kerete a következő szezonra.