Vágólapra másolva!
Nyolcadik alkalommal lépett Kanada ellen pályára a magyar jégkorong-válogatott, amely a vasárnap véget ért divízió I-es világbajnokságon a negyedik helyen végzett. A juharlevelesek a szombaton rajtoló prágai vébére készülve tették tiszteletüket Budapesten, s végül magabiztos győzelmet arattak csapatunk felett, amely becsülettel küzdött ,és két gólt szerzett a sztárokat felvonultató világbajnok ellen. Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját az [origo]-n!

A szünetben Sebestyén Júlia kápráztatta el a nagyérdeműt, bemutatója láttán az is eszébe juthatott az embernek, amit néhány éve egy hazai bajnoki után nyilatkozott egy magyar csapat trénere: kiállítás nélkül ez a játék csak műkorcsolya.

A második harmadban Luongo helyét az Anaheim kapusa, Giguere foglalta el, de természetesen inkább Budainak akadt dolga, öt perc elteltével például Heatley ziccerét hárította. Márpedig az első 20 percben tapasztalhattuk, ha egyszer megkezdődik a helyzetek kidolgozása, nincs messze a gól sem: ezúttal Jan Alston cselezte ki még kapusunkat is, s emelt az üres ketrecbe (0-5).

A 31. percben Ladányi kínálta meg Giguere-t, az ellentámadásból a tétova védőktől Sarault lopott korongot, a kapu mögüli visszapasszát Roest értékesítette (0-6). A közönség először a 33. percben éledt fel, amikor Gröschl meglepetten tapasztalta, hogy az elékerülő pakkal ziccerbe került, s ha már ott volt, be is lőtte (1-6).

Éledezni látszott együttesünk, előbb Borbás, majd Palkovics és Ladányi is jól próbálkozott, ám Giguere bizonyította, miért is lett tavaly az NHL-rájátszás legértékesebb játékosa, s nyerte el a Conn Smythe Trófeát. 38 perc után aztán véget ért a "műkorcsolya": Briere-t derekánál fogva vitte jégre Borbás, s megkapta a találkozó első kiállítását, de a harmadot már sikerült 1-6-os állással kibekkelni.