Vágólapra másolva!
A MiZo-Pécsi VSK nőikosárlabda-csapata bravúros győzelemmel kezdte meg az Euroliga két sikerig tartó negyeddöntőjét, miután nagy csatában nyert a francia Bourges otthonában. Az Euroleasing-Orsi Sopron kikapott Valenciennes-ben.

Negyeddöntő, 1. mérkőzés:
US Valenciennes (francia) - Euroleasing-Orsi Sopron 80-68 (18-10, 20-23, 15-10, 27-25)
Valenciennes, 3000 néző

Kissé megilletődötten kezdtek a soproniak a Valenciennes félelmetes otthonában - ahol a helyi kedvencek négy éve nem kaptak ki -, a héten kölcsönbe érkezett szerzemény, a litván Streimikyte csak a 10. percben talált be először. A franciáknál főként az amerikai triplaspecialista Feaster villogott.

A folytatásban magára talált a balti Európa-bajnok, továbbá a távolról is remekül célzó szerb-montenegrói Kovacevic is, így a magyar együttes egy pontra felzárkózott (34-33). A félidőben 38-33 volt az állás.

Az első 20 percben a 40 mezőnykísérletből csak 12-szer betaláló Orsi - melyet egy busznyi szurkolója kísért el - jobban lepattanózott a házigazdáknál (23/25), és némileg rácáfolva a várakozásokra, teljesen egyenrangú ellenfele volt a 2002-es bajnoknak.

Fordulás után Vajda begyűjtötte 4. személyi hibáját, míg a rivális az elmúlt két idényben Európa legjobbjává választott belga Wauters révén 10 pontra elhúzott. A játékrész végén is ekkora maradt a különbség (53-43).

Az utolsó 10 percben a soproniak mindent megpróbáltak, hogy utolérjék a teltház előtt szereplő sztárcsapatot, de csak 5 pontot tudtak faragni a hátrányból. A hajrá már egyértelműen a Valenciennes-é volt.

A második mérkőzést pénteken játsszák Sopronban.

Natalia Hejkova, a Sopron vezetőedzője: "Noha kikaptunk, remek nyitómérkőzésen vagyunk túl. Ezúttal az ellenfélnek több volt a jól támadó játékosa."

További eredmény:
VBW Gdynia (lengyel) - Aix-en-Provence (francia) 79-49
A Brno (cseh) - Jekatyerinburg (orosz) párharc a nemzetközi szövetség vizsgálata miatt csak jövő kedden kezdődik meg.