Vágólapra másolva!
A csoportelsőségről határozó összecsapást az összeszedettebb játékot nyújtó, gondolkodásban és helyzetkihasználásban is jobb orosz Volgograd nyerte a vendéglátó BVSC ellen a férfivízilabda-Euroliga budapesti selejtezőjében. Hosszabbításos győzelmet aratott a Vasas a belgrádi csoportban, így csoportelsőként került a 16 közé.

A második számú európai vízilabda-sorozaton, a LEN-kupában az egyik csoportselejtezőnek Szeged lesz a házigazdája. Az október 24-26. közötti kvalifikációban rajtol a Ferencváros is, amely viszont a spanyolországi Mataróban vívja meg csoportmérkőzéseit a legjobb 16 közé jutásért.

A Szeged-Beton VE sportdiplomáciai sikeréről Szakadáti László, a LEN, az európai szövetség magyar irodavezetője számolt be vasárnap este az MTI-nek. A Szeged a görög Hania, valamint a holland Polar Bears mellé harmadik csoportriválisnak a sorsolás szerint a Duisburgot kapta, miután a német gárda az Euroliga kotori selejtezőcsoportjában vasárnap este legyőzte az ukrán Mariupolt.

A LEN-kupa másik magyar indulójának, a Jégcsillag-FTC-nek ugyanakkor utaznia kell, méghozzá a spanyolországi Mataróba. A négycsapatos selejtezőcsoportban a Ferencvárosnak a helyi Mataro mellett a román Rapid Bucuresti és a török Heybeliada Istanbul lesz az ellenfele, s akárcsak a szegedi kvartettből, innen is az első kettő jut tovább a sorozat legjobb 16 csapata közé.