Vágólapra másolva!
A Hypo Niederösterreich sorozatban negyedik vereségét szenvedte el a női kézilabda NB I-ben: az osztrákok kedden a vendég Győrrel szemben maradtak alul öt góllal.

A Magyar Kézilabda Szövetség pályázatot írt ki egy nemzetközi férfi négyes torna megrendezésére. Skaliczki László együttese a jövő évi, szlovéniai Európa-bajnokság felkészülésének jegyében 2004. január 15-17-én nemzetközi viadalon vesz részt Ukrajna, Szaúd-Arábia és Kína részvételével.

A helyszín azonban még nem eldöntött, erre pályázhatnak azon városok, amelyek többek között rendelkeznek a nemzetközi előírásnak megfelelő teremmel, biztosítani tudják a válogatott csapatok (21-21 fő) szállását, ellátását és belföldi utaztatását, s a magyar válogatottat már január tizenkettedikétől fogadni tudják.

A pályázat benyújtásának a határideje 2003. november 20-a. A pályázatot a Magyar Kézilabda Szövetség címére (1143 Budapest, Dózsa György út 1-3.) kell írásban benyújtani, mellyel kapcsolatban a felmerülő kérdésekre Rudas Eszter nemzetközi titkár és Rupnik Károly ad felvilágosítást a 221-5664 számú telefonon.

A pályázatokat 2003. november 30-ig bírálja el az MKSZ.