Vágólapra másolva!
A mostani idényben még a türelmen van a hangsúly, a jövő évi előirányzat már nem lehet más, mint a döntő, a harmadik évben pedig a bajnokság megnyerése a cél a Ferencváros férfivízilabda-csapatánál, amely a hét végén rajtoló 2003/2004-es szezonnak Jégcsillag-FTC néven, az olimpiai bajnok Csapó Gábor szakmai irányításával vág neki.

Hivatalosan szombaton indul, az egy nappal előrehozott UTE-Taxi 2000 - Szt. István Egyetem SE mérkőzéssel azonban valójában már pénteken megkezdődik a sorszáma szerint 98. magyar férfi vízilabda-bajnokság.

Az utóbbi éveket véve alapul, afféle friss hagyományként ezúttal is két csapat a legesélyesebb az elsőségre: a sorozatban egymás után háromszor is győztes Honvéd, hivatalosan Domino-BHSE és a hovatovább örökös rivális Vasas-Plaket-Euroleasing. Mind az előbbi gárda mestere, Kovács István, mind utóbbié, Kásás Zoltán saját fiai végső sikerét várja, s érthetően, hiszen mindkét együttes roppant erős, európai mércével mérve is.

A Honvéd esélyeit az alapozza meg, hogy a gárda gyakorlatilag változatlan összetételben, az összeszokottság összes előnyét élvezve, mind az öt olimpiai bajnokát megtartva vághat neki az ob I küzdelmeinek, míg a Vasas alaposan feljavított állománya immár három ötkarikás győztest tudhat a soraiban a Sydneyben diadalmaskodók közül. Kiegyenlítődni látszanak az erőviszonyok azáltal is, hogy az idén júliusban Barcelonában világbajnokságot nyert válogatott tagjai fele-fele arányban játszanak a két élcsapatban, így aztán megjósolhatatlan, hogy végül is a Honvéd söpri-e be megszakítás nélküli negyedik aranyát, avagy a Vasas hosszú szünet után - az eddigi utolsó bajnoki sikerüket 1989-ben érték el - avanzsál ismét a magyar vízilabda első számú klubcsapatává.

A többiek legfeljebb részsikerekre, egy-egy elcsípett győzelemre számíthatnak a két nagy ellenében, s leginkább a bronzérem megszerzését tűzhetik ki maximális célként. A bajnoki dobogó harmadik fokára valós eséllyel a Ferencváros és a BVSC pályázhat, esetleg még az Újpest, illetve talán a Szeged és az Eger a legjobb vidéki együttesek képviseletében.

Az alapszakaszban az élvonal 12 csapata két teljes kört játszik oda-vissza alapon (az első december 20-ig, a második etap január 24. és április 3. között zajlik), majd a rájátszás következik (április 8-tól). A legjobbaknál az alapszakasz első négy helyezettje közül az első a negyedikkel, a második a harmadikkal vív páros csatát, a két győztes küzd meg az elsőségért május 5. és 16. között, s a bajnoki címhez három meccs megnyerése szükségeltetik.

Az 1. forduló párosítása:
péntek:
UTE-Taxi 2000 - Szt. István Egyetem SE
szombat:
Jégcsillag-FTC - Szeged-Beton VE
Ceglédi VSE-Geosaurus - BVSC-Brendon
Vasas-Plaket-Euroleasing - Legrand-Szentesi VK
Domino-BHSE - OSC-British Knights
ZF Hungária-Egri VK - Szolnoki VSC