Vágólapra másolva!
A várakozásnak megfelelően az Európai Úszó Liga vezérkara a szlovéniai Kranjban tartott ülésén jóváhagyta a szervezet illetékes bizottságának javaslatát, ezzel hivatalossá és véglegessé vált a kontinens vízilabdás kupaküzdelmeinek totális reformja.

Az egyforma pontszámmal rendelkező két elitcsapat közül, az egymás elleni eredmények alapján, a Honvéd nyerte az élvonalbeli bajnokság alapszakaszát, miután az őszi 9-5-ös győzelmét követően döntetlent játszott riválisával.

A rájátszás párosítása:
Honvéd-FTC és Vasas-BVSC.

Az ob alapszakaszának az utolsó fordulójában:
Honvéd-Vasas 7-7 (1-2, 2-2, 3-1, 1-2)
Kőér utca
vezette: Kiszely, Bátori
gól: Fodor 2, Bárány, Kiss, Molnár, Vári, Biros 1-1, illetve Vindisch, Varga Zs. 2-2, Gombos, Varga D., Steinmetz Á. 1-1.
emberelőny: 10/7, illetve 7/5

A Vasas 3-1-re, majd 5-3-ra is vezetett, de a hazai együttes mindkétszer egyenlített, annak ellenére, hogy elvesztette egyik legjobbját, a durvaságért végleg, cserével kiállított Birost. A harmadik játékrész finisében három perc alatt három emberelőnyt ítéltek a néha érthetetlen felfogásban dirigáló bírók a Honvéd javára, a címvédő élt a kínálkozó lehetőséggel és átvette a vezetést (6-5).

Az utolsó játékrészben a Vasasnak ugyan kétszer is sikerült az egyenlítés, de az utolsó percben, 7-7-nél, elhibázott egy létszámfölényes lehetőséget és ez a végső elszámolásnál a Honvédnak jött jól.

További keddi eredmények:
Cegléd - FTC 6-15 (2-5, 1-4, 2-5, 1-1)
Szolnok - Újpest 5-9 (2-4, 0-0, 1-2, 2-3)
Szentes - BVSC 3-9 (0-1, 1-1, 0-3, 2-4)
OSC - Szeged 9-14 (4-2, 4-5, 0-2, 1-5)
Kecskemét - Eger 5-12 (1-3, 2-4, 2-3, 0-2)

A Kecskemét búcsúzott az ob I-től, a többi helyezés még nem dőlt el, mert a kedden véget ért alapszakaszt követően szombattól következik az 1-4., illetve az 5-11. helyezettek részvételével a rájátszás.

Az alapszakasz végeredménye:
1. Honvéd 39 pont
2. Vasas 39
3. BVSC 36
4. FTC 31
5. Újpest 29
6. Szeged 28
7. OSC 15
8. Eger 13
9. Szentes 12
10. Szolnok 12
11. Cegléd 6
12. Kecskemét 4.

Az azonos pontszámmal végzett csapatok között az egymás elleni eredmények döntöttek. A szombaton kezdődő rájátszásban a Honvéd az FTC-vel, a Vasas a BVSC-vel játszik a négy győzelemig, nyolc pontig tartó párharcban. Az alapszakaszban elért eredmények alapján a Honvéd és a Vasas egyformán 2-0-al indul vetélytársaival szemben.