Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség 2007-től már nem április-májusban, hanem szeptemberben kívánja megrendezni az A csoportos világbajnokságot, hogy a torna ne ütközzön az észak-amerikai profiliga rájátszásával, mert így minden kitűnőség pályára léphetne. Jelenleg csak azok a hokisok vesznek részt a vb-ken, akiknek csapata már nem érdekelt az NHL végküzdelmeiben.

A négy állomásból álló jégkorong EuroTour-sorozat összesítésében a tizenegyedik helyen végzett a magyar válogatott. A torna remek erőfelmérő volt: az április 15. és 21. közötti budapesti divízió I-es világbajnokságra készülő gárda tizenkét mérkőzést játszott, ebből nyolcszor az élvonalban szereplő együttesek voltak az ellenfelek.

Jan Jasko szövetségi kapitány együttese két A csoportos gárda - Dunaújvárosban Szlovénia (2-2), valamint Minszkben az olimpiai negyedik Fehéroroszország (4-4) - ellen pontot szerzett. Ezenkívül legyőzte Notthinghamben és Kijevben a vele azonos szinten álló Nagy-Britanniát.

A magyarokat hat A csoportos és négy divízió I-es válogatott előzte meg. Utóbbiak közé tartozik az a Lengyelország is, amellyel a vendéglátók előreláthatólag a feljutásért harcolnak majd az új Budapest Sportarénában.

Az EuroTour összesített végeredménye:
1. Fehéroroszország 21 pont/12 mérkőzés
2. Lettország 19/12
3. Dánia 18/12
4. Ukrajna 14/12
5. Norvégia és Szlovénia 13/12
7. Franciaország 12/12
8. Ausztria 8/6
9. Lengyelország 8/12
10. Olaszország 6/9
11. Magyarország 6/12
12. Nagy-Britannia 4/12
13. Hollandia 2/6
14. Horvátország 0/3.