Vágólapra másolva!
A gyenge szereplés miatt felmentette vezetőedzői teendői alól Király Sándort azAtomerőmű-KSC Szekszárd nőikosárlabda-együttesének vezetősége. A csapat munkáját a továbbiakban az eddigi másodedző, Patkós Zoltán irányítja. A szövetség ráadásul pontot is levont a gárdától

Nemhogy a rájátszás felsőházának éllovasai között, de még a rájátszásban sem szerepelhetne az Atomerőmű-KSC Szekszár nőikosárlabda-csapata, amely a hét végén az utolsó előtti helyen álló BEAC-tól szenvedett vereséget (majd a szövetség ráadásul egypontos levonással sújtotta). A szakmai munkáért felelős Király Sándort a találkozót követően a klub elnöke, Fajszi Lajos felmentette, s az eddigi másodedzőt, Patkós Zoltánt kérte fel az irányításra. Az eddigi mester ügyében a végső határozatot a pénteki rendkívüli elnökségi ülése mondja ki.

A nőikosárlabda-NB I állása/sport/csapat/kosarlabda/20030111anoikosarlabdanb.html

Ami ennél még kényesebben érintette a klubot: a Női Hivatásos Kosárlabda Liga Intéző Bizottsága nyílt szavazás mellett meghozott egyhangú határozatával egy büntetőpont levonásával sújtotta az együttest, mivel többirányú fizetési kötelezettségének többszöri felhívás ellenére nem tett eleget. A bizottsága a fizetési kötelezettségek teljesítésére 2003. január 17. déli tizenkét órát szabta meg határidőül, s versenyzési jogosultsága felfüggesztésével fenyegette meg a Tolna megyei klubot. A történtekről Fajszi Lajos klubelnököt kérdeztük:

- Nem érzi magát felelősnek a történtekért, hiszen a fél ország figyelmeztette: Király leszerződtetésével nagy kockázatot vállal, ráadásul az edzőnek - bár az MKOSZ vezetősége megadta a licencet - nem voltak rendben a papírjai?
- A kockázat valóban óriási volt, ami pedig a papírokat illeti: attól kezdve, hogy a szövetség engedélyezte Király munkavállalását, nekem nem kellett foglalkoznom az üggyel. Szerettem, volna egy kis pezsgést a csapat körül.

- Hát azt most megkapta, régen cikkeztek ennyit a Szekszárdról, mint ebben a szezonban. Persze a negatív reklám is reklám.
-
Én ezt nem így gondolom, természetesen roppantul bánt, hogy csak a kilencedik helyen állunk. A BEAC-tól kikapni több volt, mint szégyen.

- Sorra menekültek a légiósok a csapattól, a hatból már csak egy maradt.
-
Megelőzöm kérdését: többen is Király miatt távoztak, nem tudtak kijönni az edzővel. Király egyébként dobogós helyezést ígért, ebből ennyi lett. Örülünk, ha be tudjuk fejezni a szezont.

- De be tudják fejezni? Ha január 17-ig nem rendezik a szövetséggel és a Szolnokkal szembeni tartozásukat, akkor minden további meccset 0-20-as kosáraránnyal az ellenfélnek igazolnak, ráadásul egy-egy büntetőpontot le is vonnak.
- A tartozásainkat tegnap fele részben teljesítettük, a pontlevonás veszélye megszűnt. Viszont nem titkolom, hogy nagyon sajnálom azokat a tízmilliókat, amit eltapsoltunk. Pénteken tartunk rendkívüli elnökségi ülést, akkor lesz szó a hogyan továbbról.

Ch. Gáll András