Vágólapra másolva!
Időntúli szabaddobásból esett góllal kapott ki a magyar nőikézilabda-válogatott az Európa-bajnoki középdöntők utolsó mérkőzésén, s ezzel Norvégia, valamint Oroszország jutott az elődöntőbe. Magyarország vasárnap délben Jugoszlávia ellen az ötödik helyért játszhat.

Románia - Ukrajna 19-17 (10-10)
Aarhus, 600 néző
vezette: Liachovicius, Paskevicius (litvánok)
gól: Amariei 4, Bradeanu 4, Luca 4, Fedorneac 2, Varzaru 2/2, Lazer 2, Goran 1, illetve Nyikityenko 5/4, Rajkel 4, Jacsenko 3, Verheljuk 2/1, Szukalo 1, Reznir 1, Harlanjuk 1.
kiállítás: 12, illetve 10 perc
hétméteres: 4/2, illetve 7/5

Mintegy száz néző előtt kezdődött a találkozó, amelynek tétje a csoportnegyedik hely, s egyben a hetedik hely megszerzésének lehetősége volt. A mérkőzést a román együttes kezdte jobban, a kapuban Dinu remekül védte a gyenge ukrán kísérleteket, s csupán úgy sikerült először túljárni a ljubljanai kapus eszén, hogy az egy védést követően a kipattanó labdára rajtolva lerántotta ellenfelét, a büntetőt pedig Verheljuk értékesítette (2-1). A két román átlövő, Amariei és Luca is gyámoltalanul játszott, a jobbszélen Varzarut pedig öt perc után le kellett cserélni, mert úgy tűnt, az üres kapuba sem lenne képes betalálni. Helyére a cornexis Gisca került, de csupán egy kapufáig jutott.

A felsorolt sok negatívum ellenére a románok a huszadik percre háromgólos előnyre tettek szert (9-6), ezt Reznir, Jacsenko, Rajkel és Verheljuk a 26. percre már ledolgozta (9-10), sőt az egyenlítést a románok a félidő utolsó pillanataiban tudták csak kiharcolni Bradeanu révén (10-10).

A második félidőben aztán magára talált a román csapat, s hiába jött fel a vége előtt fél perccel 18-17-re az ellenfél, Amariei negyedik találatával beállította a 19-17-es végeredményt. Győzelmével Románia a középdöntő-csoport negyedik helyén végzett, s szombaton Csehországgal játszhat az Eb-hetedik helyéért.

Ausztria - Franciaország 17-12 (17-12)
Aarhus, 1600 néző
vezette: Rancik, Beno (szlovákok)
gól: Fridrikas 9/3, Barbara Strass 5, Ofenböck 5/1, Engel 4, Sylvia Strass 4, Sypkus 2, Müller 1, illetve Syabó 4/1, Said Mohamed 4, Van Parys 3, Cano 3, Pecqueux-Rolland 2, Castioni 2, Korfanty 1, Ludwig 1, Moreau 1, Tervel 1.
kiállítás: 2, illetve 10 perc
hétméteres: 4/4, illetve 3/1

Nagy reményekkel vágott neki a francia válogatott is az osztrákok elleni mérkőzésnek, annak ellenére, hogy Olivier Krumbholz kapitány az alapszakaszt követően úgy nyilatkozott, csapatának nem sok esélyt ad a négy közé jutásra. Nos, ugyan nem csupán maga rendelkezett a sorsával, de amennyiben nyert volna az osztrákok ellen a csapat, majdnem bizonyos, hogy elődöntősként készülhetett volna a hét végére.

A csapatból ezúttal kimaradt Myaro, míg az osztrákoknál nem szerepeltette Szivatzot és Mikát a svéd kapitány. Az első félidő alapján aztán a "hozzáértők" megállapították, ezen az estén valószínűleg Torben szállította az Arenaenbe Fridrikasékat. Az Eb-n rosszul kezdő válogatott ugyanis elvesztve első két mérkőzését sofőrt váltott, s a svédek elleni győztes csoportmeccsre már Torben vezette a buszt. A csapat nyert, majd legyőzte Ukrajnát is, s bár Dánia ellen nem vált be a kabala, a franciák elleni első félidőt szenzációsan kezdte a csapat. A 16. percben ugyanis már 11-4 állt az eredményjelzőn, s Ole Eliasen mester nevetve vette tudomásul, játékosa, Sypkus még saját hatosától is betalált a kinn kalandozó Nicolas hálójába. A félidő 17-12-vel zárult.

A második játékrész hasonló leosztásban kezdődött: a 38. percben 22-14-re módosult az állás. Engl védekezésnél rálépett saját játékosa, Fritz lábára, s meghúzódott a bokája. Ötperces gólcsend következett, amelyet Cano tört meg: remek ütemben lopott labdát, majd értékesítette a ziccert. Nem sikerült mindez a másik oldalon Fridrikasnak, aki dühében sírva fakadva ült le a kispadra.

Franciaország megpróbálta a lehetetlent, Said Mohamed gyors indításokból volt eredményes, Dudziak jól védett, de Fridrikas amikor nagyon kellett megrázta magát, s Ausztria végül 30-22-re nyert.

Dánia - Jugoszlávia 28-25 (14-11)
Aarhus, 4200 néző
vezette: Migas, Bavas (görögök)

Hogy mit ér a skandináv barátság, azt azok a norvég vikingek tudnák megmondani, akik "eltévedve" Dániában, nem Farumba, a saját csapatuk mérkőzésére mentek, hanem Aarhusba - gondolva arra, hogy a hét végét már úgyis itt kell tölteniük. Ezek a kolomppal felszerelt, kifestett urak és hölgyek szarvaikra egy-egy dán zászlóval jelezték: ők is a hazai tábort erősítik a jugoszlávok elleni derbin.

A két közül egyik sem húzott merészet, s legjobb összeállításában nevezte együttesét a rangadóra. A hazaiaknál Mölgaard és Bager Nörgard kapus, a másik oldalon Stefanovic és Lakovic került a lelátóra. Arra a nézőtérre, amely természetesen színültig megtelt az Arenaenben. Nagyon idegesen kezdtek a csapatok, sokáig 1-0-ra vezetett Dánia, aztán felvéve a ritmust és a közönség fergeteges biztatását, Kristine Andersen vezérletével megnyugtató, 14-11-es előnyt kovácsoltak a félidőre.

A 41. percben Kristine Andersen negyedik büntetőjével már 20-16-ra módosult az állás, a közönség tombolt, hullámzott, a jugoszlávok pedig Djuric bravúrjaival még felálltak 26-24-re, de végül a dánok 28-25-re nyertek, s az Eb egyetlen százszázalékos csapataként jutottak az elődöntőbe.

A I. középdöntő-csoport végeredménye:
1. Dánia (126-108) 10 pont
2. Franciaország (121-94) 6
3. Jugoszlávia (153-129) 6
4. Románia (120-124) 4
5. Ausztria (126-124) 4
6. Ukrajna (104-142) 0

A további program (Aarhus):
péntek: szünnap
szombat:
12.00: 7. helyért, Románia-Csehország
14.30: elődöntő, Norvégia-Franciaország
17.00: elődöntő, Dánia-Oroszország
vasárnap:
12.00: 5. helyért, Magyarország - Jugoszlávia
14.30: 3. helyért
17.00: döntő

Pincési László