Vágólapra másolva!
A december 6-án kezdődő dániai Európa-bajnokságra készülő magyar nőikézilabda-válogatott győzelemmel kezdte meg a horvátok elleni hármas összecsapás-sorozatot. Mocsai Lajos tanítványai - kissé fáradt csapat benyomását keltve - ha döcögősen is, de 31-27-re legyőzték déli szomszédunkat.

A 31-27-es győzelmet követően Mocsai Lajos szövetségi kapitányt kértük rövid értékelésre. "Az elmúlt napok rengeteg edzésmunkája érződött a lányokon, a bemelegítés sem úgy sikerült, ahogy elterveztük, nem égtünk kellő hőfokon. Meglepő módon minket lepett meg az első félidei védekezésünk, de a szünetben váltottunk, több játékos teljesítménye feljavul, Pálinger már fogott labdákat a kapuban, így sikerült nyerni" - mondta a kapitány.

- Hipotetikus a kérdés, de ezek szerint ahogy múlik el a fáradtság, úgy lesz egyre jobb a csapat játéka?
- Igen, ez valóban csak hipotézis, de remélem, sikerül felrázni az együttest. A hátralévő két mérkőzésen lesznek változtatások, a jövő hétig ugyanis szűkítenem kell a keretet. Szeretnék mindenkinek lehetőséget adni, így Győrben a fiatal győri játékosoknak, s szeretném kipróbálni a védelem közepén a Kindl, Asztalos kettőst.

Pincési László