Kosárlabda jugoszláv módra

Aki olyan szerencsés volt, hogy ott lehetett Indianapolisban augusztus 29. és szeptember 8. között a 14. férfikosárlabda-világbajnokságon, az életre szóló élménnyel, a szerbek játékával lett gazdagabb. Nagy-Jugoszlávia minden szegletében ugyanazt a kosárlabdát játsszák, amit Belgrádban, a világ legjobb, legszebb, legönzetlenebb, legtudatosabb kosárlabdáját.

Az ötvenes-hatvanas évek szárnypróbálgatásai után, amikor Radivoje Korac, Ivo Daneu és Josip Djerdja fémjelezték a válogatottat, az 1975 és 1985 közé eső évtized hozta meg az első aranykorszakot. Az 1970-ben, Ljubljanában kiharcolt vébé-aranyérem még afféle aberrációnak tűnt - bár Tvrdic, Jelovac, Daneu, Cosic, Plecas, Solman és Skansi (a későbbi horvát szövetségi kapitány) neve jól cseng abból a gárdából. Aztán bekövetkezett a nemzedékváltás, és az 1974-es San Juan-i (Puerto Rico) világbajnokságon az új hullám - Dalipagic, Kicanovic, Slavnic, Jerkov - remek játékával szerezték meg az ezüstöt hármas holtverseny után a szovjetek mögött és az amerikaiak előtt. A montreáli olimpián (megint ezüst, Mirko Novosel irányításával) már Delibasic és Knego is ott van, s ettől kezdve teljes fényében csillog az aranycsapat: Eb-diadal 1977-ben, világbajnoki cím 1978-ban, Manilában, majd az első olimpiai gyozelem, Moszkvában, Zeravica és Novosel vezetésével, immár Radovanoviccsal és Nakiccal a csapatban, a többi sztár mellett.

A nyolcvanas évek közepének hullámvölgyét egy olyan generáció érkezése törte meg, melynek legtartósabban ragyogó csillagai még ma is tündökölnek. A helyszín a dél-tiroli Bormio, 1987. július 29. és augusztus 5. között. A 3. junior világbajnokságon (figyelem!) Svetislav Pesic dirigálja a jugoszláv válogatottat, amelyben csodálatos véletlen folytán az alábbi, briliáns tehetségű megasztárok találkoznak. Toni Kukoc, Vlade Divac, Dino Radja, Luka Pavicevic, Miroslav Pecarski (a mi Krasovec Péterünkkel járt együtt a Marist College-ba, New York államban), Aleksandar Djordjevic. A döntőben 86-76-ra verik az Egyesült Államok alakulatát (előzőleg még egyszer, azon a meccsen Kukoc 11/12-t dob a triplavonalon túlról!), amely szintén nem kutyaütők gyülekezete, többek között Larry Johnson, Scott Williams, Stacy Augmon szerepel, az edző pedig Larry Brown, a 76ers jelenlegi mestere.

Mindegy, már összeállt a nagy jugoszláv gárda, természetesen az 1964-es születésű, tehát Kukocéknál négy évvel fiatalabb Drazen Petroviccsal megerősítve. A szöuli olimpián "csak" bronzérem a termés, ám az 1989-es zágrábi Eb-n, az 1990-es Buenos Aires-i világbajnokságon, majd az 1991-es római Eb-n senki sem tudja legyőzni a kosárlabda történetének első Dream Teamjét. Az argentínai világbajnok csapat, amely a döntőben 92-75-re gyalázza meg a szintén nem nyeretlen kétévesekből álló szovjet gárdát (Tyihonyenko, Volkov, Bjelosztyennij), játékerőben vetekszik a két évvel később a barcelonai olimpián szereplő első, "hivatalos" Dream Teammel. Bizonyítékként Dusan Ivkovic edző csapatának összeállítása: Drazen Petrovic (horvát), Perasovic (horvát), Cutura (szerb), Kukoc (horvát), Paspalj (szerb), Zdovc (szlovén), Obradovic (szerb), Curcic (szerb), Divac (szerb), Komazec (horvát), Jovanovic (szerb), Savic (szerb). S két horvát sztár, Dino Radja és Stojan Vrankovic nem is fér be!

A nációkat nem véletlenül említjük: 1991 az első délszláv háború éve, a soknemzetiségű ország szétesik, és attól kezdve két vonalon - szerb és horvát - zajlanak az események. Illetve, a jugoszláv (azaz szerb) kosárlabdát négy évre letörlik a világ térképéről.