Vágólapra másolva!
Csütörtöktől vasárnapig a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában rendezik meg az Unicum-kupa férfivízilabda-tornát. A házigazda magyar együttes, a szintén Világliga-résztvevő Olaszország, az augusztus végi belgrádi Világkupán csoportellenfél Jugoszlávia mellett vízbe száll Ausztrália, az Egyesült Államok és Németország válogatottja is.
Nem hagyják a becsü-letüket a vízilabdázók/sport/csapat/20020806nemhagyjak.htmlEllentmondásosan debütált a Világliga/sport/csapat/20020805vilagliga.htmlKemény Dénes: Szórakoznak velünk!/sport/csapat/20020805kemeny.html

"Ez a viadal többek között arra is jó, hogy a 4x9 perces mérkőzésekről visszaszokjunk a hagyományos 4x7-esekre" - mondta Kemény Dénes szövetségi kapitány a szerdai sajtótájékoztatón. "Az elkövetkező napokban felmérjük, hogy mennyit fejlődtünk, a játékosok mennyire fáradtak és mit kell még gyakorolnunk a Világkupáig. Lehetőséget kívánok adni a fiataloknak is, hogy lássam, kiket lehet az olimpia előtt a csapatba építeni."

Az Unicum-kupa eddigi története során a magyar válogatott háromszor nyerte el a trófeát, és ugyanennyi alkalommal lett második.

A program:
csütörtök:
16.00 Jugoszlávia - Olaszország
17.15 Egyesült Államok - Németország
18.45 Magyarország - Ausztrália
péntek:
9.00 Olaszország - Ausztrália
10.15 Jugoszlávia - Egyesült Államok
11.30 Németország - Magyarország
16.00 Ausztrália - Németország
17.15 Egyesült Államok - Olaszország
18.30 Magyarország - Jugoszlávia
szombat:
16.00 Olaszország - Németország
17.15 Jugoszlávia - Ausztrália
18.30 Egyesült Államok - Magyarország
vasárnap:
9.00 Németország - Jugoszlávia
10.15 Ausztrália - Egyesült Államok
11.30 Magyarország - Olaszország