Vágólapra másolva!
Nagy megtiszteltetés érte Kökény Beatrixot, a Herz-FTC és a nőikézilabda-válogatott egykori kitűnő irányítóját. Az Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes sportolót ugyanis az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) beválasztotta a megalakuló hattagú játékosbizottságába.

Kökény mellett a hölgyeket a német Kathrin Blacha, és a norvég Hanna Hegh, a férfiakat a svéd Stefan Lövgren, az osztrák Ewald Humenberger és a horvát Mirko Basic képviseli.

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) az európai kollégákkal karöltve megegyezett, hogy a 2003-as világbajnoki selejtezőkön, majd a vb-n az eddigi tizenkét játékos helyett tizennégyet lehet nevezni egy-egy találkozóra. Az EHF hét végi, bécsi, végrehajtó bizottsági ülésén úgy döntött, az Európa-bajnokságokon legfeljebb öt város adhat otthont a mérkőzéseknek.

Ahogy korábban már megírtuk, a magyar szövetség Budapest mellett Debrecen, Győr, Szeged, Zalaegerszeg, Nyíregyháza és Pécs városát jelölte meg a 2004-es Eb helyszíneként, ám a szűkítés miatt az utóbbi kettő kikerült a körből. A kandidálások lezárásaként kiderült, a kontinensviadalra valóban csak Magyarország pályázott, ám "vész" esetén Norvégia már jelezte segítő szándékát. Döntés az EHF június 14-15-i, salzburgi kongresszusán várható.

A következő két év Európa-bajnokságaira pályázók névsora
Férfi ifjúsági Eb (2003. augusztus 8-17.): Bulgária, Észtország, Németország, Lettország, Szlovákia

Női ifjúsági Eb (2003. augusztus 22-31.): Oroszország

Férfi felnőtt Eb (2004. január 22.-február 1.): Norvégia, Románia, Szlovénia, Svájc

Női junior Eb (2004. július 30.-augusztus 8.): Csehország, Jugoszlávia

Férfi junior Eb (2004. augusztus 6-15.): Csehország, Lettország, Macedónia, Jugoszlávia

Női felnőtt Eb (2004. december 9-19.): Magyarország

Németországban a szervezők közzétették a két hét múlva esedékes, neubrandenburgi Weise-kupa menetrendjét. A 32. alkalommal megrendezésre kerülő női tornán a házigazda németek mellett Franciaország, Norvégia és Magyarország is meghívást kapott. Újdonság, hogy idén győzelmi és helyezési prémiumként 10 ezer eurót osztanak ki a csapatok között.

A menetrend
Április 5., péntek:
Németország - Magyarország (18.30 óra)
Franciaország - Norvégia (20.30 óra)

Április 6., szombat:
Magyarország - Norvégia (14.30 óra)
Németország - Franciaország (16.30 óra)

Április 7., vasárnap:
Norvégia - Németország (12 óra)
Magyarország - Franciaország (14 óra)

Pincési László

Ajánlat:

Kökény elköszönt

Korábban:

Fórum:

A kézilabda népszerűsége Magyarországon