Vágólapra másolva!
Shaquille O'Neal nélkül és a bordáit fájlaló Kobe Bryant mindössze 12 pontjával is meg tudta nyerni a Los Angeles Lakers a júniusi NBA-döntő visszavágóját a Philadelphia 76ers ellen. Karácsony első napján a bajnok bebizonyította: igazi csapat, nem két világsztár, plusz az őket kisegítő statiszták gyülekezete. O'Nealnek a nagylábujjával vannak gonfjai, csakúgy, mint a New York-i Cambynek és a torontói Olajuwonnak. Úgy látszik, ez most a standard centersérülés az NBA-ben. A Knicks egyébként legyőzte a Raptorst kedd éjjel.

Fotó: Reuters
Egy sixerre (jelesül Snow-ra) három laker jutott

A 76ers legjobbja Allen Iverson volt 31-gyel, de mivel a vendégeknél most már mindenki - Eric Snow és Aaron McKie is - egészséges és játszik, nem voltak elragadtatva az eredménytől. 13 pontos hátrányt dolgozott le a negyedik negyedsben a bajnok egy 19-2-es rohammal. A 76ers 11 győzelemmel és 16 vereséggel nincs playoffközelben, a Lakers 20-4-gyel vezeti a tabellát, a Spursszel holtversenyben.

A New York Knicks végre úgy játszott a Madison Square Gardenben, ahogy azt megszokták a szurkolók: harcoltak, küzdöttek, védekeztek, a 24 másodperces támadóidő túllépésére kényszerítették ellenfelüket, a Toronto Raptorst Allan Houstonék. Meg is volt az eredmény: 102-94-es karácsonyi győzelem. Jeff Van Gundy edző távozása óta 3-6 a csapat mérlege, összességében 13-15, a Raptorsé pedig 15-13.

Houston idei szezoncsúcsát érte el, Latrell Sprewell pedig amellett, hogy 21 pontot szerzett, remekül semlegesítette Vince Cartert: "Air Canada" 15 pontnál leragadt, gyenge 6/20-as dobóteljesítménnyel. Egyik csapat centere sem játszott, Marcus Camby, a hazaiak középjátékosa ugyanúgy a nagylábujját fájlalja, mint Shaq, s Hakeem Olajuwonnak is begyulladt a nagyujja a lábán.

Az elmúlt hét két legjobb játékosának Jermaine O'Nealt (Indiana Pacers) és Gary Paytont (Seattle SuperSonics) választották. O'Neal, a 23 éves, 211 centis center 28,5 pontot, 10 lepattanót és 1,75 labdaszerzést produkált a tárgyidőszak négy meccsén - melyből hármat megnyert a Pacers -, és 62,9 százalékkal dobott a mezőnyből. Payton vezérletével mindhárom meccsét megnyerte a 'Sonics, az irányító átlaga: 22,3 pont, 10 gólpassz, 4,7 lepattanó, 1,3 labdalopás. A "kis" O'Nealt beválasztották a nyári világbajnokságra készülő Team USA-be.

Eredmények:

New York Knicks - Toronto Raptors 102-94
Legjobb dobók:
Houston 34, Sprewell 21, O. Harrington 16, Jackson 13 (9 lep., 11 assz.), ill. Mo. Peterson 22, A. Williams 18, Carter 15

Los Angeles Lakers - Philadelphia 76ers 88-82
Ld.:
S. Walker 18 (10 lep.), Shaw 13, Bryant 12 (11 lep., 9 assz.), Medvegyenko 12, ill. Iverson 31 (8 lep., 4 assz.), Mutombo 12 (13 lep.), Coleman 12 (10 lep.), Harpring 11

Korábban:

Szezoncsúcs az Arco Arenában

Ch. Gáll András