Vágólapra másolva!
A világ legszexibb sportolónőjének tartott Alica Schmidt a budapesti atlétikai világbajnokságon versenyre hívta a Manchester City norvég sztárját, Erling Haalandot.

A németek kiválósága, Alica Schmidt felnőtt pályafutása legjobb eredményét érte el, miután a 4×400-as váltóval vasárnap a 7. helyen ért célba a budapesti világbajnokságon. Kevesen tudják, hogy a 23 éves szőke szépség a Bundesligában szereplő Borussia Dortmund fitneszedzője, így korábban már dolgozott együtt Erling Haalanddal, aki a hihetetlen robbanékonyságának is köszönhetően 53 meccsen 52 gólt lőtt az előző szezonban. A norvég gólgép 2020-ban világrekord közeli időt sprintelt a BL-ben, 60 méteres távot a statisztika szerint 6,64 másodperc alatt teljesítette, a sprint alatt pedig 36 km/h-s végsebességet produkált.

Alica Schmidt (j) versenyre hívta Erling Haalandot Forrás: AFP/Jewel Samad

A német futónő – aki a 400 méteres távot kevesebb mint 55 másodperc alatt futja le – korábban már kihívott, sőt le is győzött egy futballistát Mats Hummels személyében. Ennek kapcsán a vasárnapi döntő után Dagbladet norvég lap feltette Schmidtnek a kérdést, hogy Haalanddal is összemérné-e az erejét, amire ez a válasz érkezett:

– mondta Alica Schmidt, aki megjegyezte, küld meghívót a Manchester City csatárának.

A németek kiválósága arról is beszélt, hogy mikor jöhet össze a nem mindennapi verseny.

"Nem tudom, meg kell kérdeznem tőle. Én mindig készen állok. Szóval, Haaland, ha készen állsz ellenem versenyezni, akkor nézzük meg, ki a gyorsabb!" - üzente a norvég sztárfocistának Schmidt.

Jegyek kaphatók az atlétikai világbajnokságra a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen 9 esti és 5 délelőtti program lesz a világbajnokság alatt és 6, ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfi maraton 27-én reggel 7-kor rajtol.