Társoldalunk:

Csak a csoda mentheti meg a Parmát

2005.06.15. 7:43

Hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett az AC Parma labdarúgócsapata az olasz labdarúgó-bajnokság osztályozóján a Bologna együttesétől, így idegenben kellene kiharcolnia a bennmaradást érő sikert.

A Serie A mezőnyéből a Brescia és az Atalanta esett ki csont nélkül, előttük végzett viszont az egyaránt 42-42 pontos Parma, Bologna és Fiorentina. A firenzeiek azért menekültek meg, mivel mindkét riválisukkal szemben jobb az egymás elleni mérlegük.

Az olasz versenykiírás szerint ilyen esetben rájátszást írnak ki két csapat között oda-visszavágós alapon, ennek első összecsapását kedden rendezték Pármában.

A találkozót végül a Bologna nyerte, amely egy hihetetlen ideges hangulatú összecsapáson, az albán csatár, Igli Tare 18. percben szerzett fejesgóljával kiküzdötte az 1-0-s sikert.

A hajrában elszabadultak az indulatok: miután egy Camara-Locatelli összecsapást követően a két edző egyaránt reklamált, mire Farina játékvezető hazai részről Gedeone Carmignanit és Luca Bucci cserekapust, a vendégektől pedig Carlo Mazzone trénert, illetve a már lecserélt Christian Amorosót is kiállította.

eredmény, Serie A, osztályozó, 1. mérkőzés
Parma - Bologna 0-1 (0-1)
Enrico Tardini-Stadion, 25 ezer néző
v.: Farina
Parma: Frey - Cannavaro, Cardone, Bovo, Pisanu - Olive (Dessena, 73.), Savi (Grella, 61), Simplicio, Camara - Bresciano, Ruopolo
Bologna: Pagliuca - Gamberini, Torrisi (Legrottaglie, 36.), Nastase, Nervo - Amoroso (Colucci, 82.), Giunti, Capuano, Meghni (Locatelli, a szünetben) - Bellucci, Tare.
gól: Tare (18.)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK