Már a negyeddöntőben kiesett a női röplabda Extraliga címvédője
Kialakult az elődöntők párosítása, már csak négy csapat van versenyben.
Kialakult az elődöntők párosítása, már csak négy csapat van versenyben.
A BRSE klasszisa nem csak a játékával hívja fel magára a figyelmet.
A zöldasztalnál egyenlített az UTE a Szent Benedek ellen.
Rengeteg pontot szerzett a sorozat döntőjének mindkét meccsén.
A toszkán csapat kettős győzelemmel hódította el a Challenge Kupát.
Baróti Árpád a kevés játéklehetőség miatt akart váltani.
A fővárosiak vezetőedzője már karrierje 11. kupagyőzelmét ünnepelhette.
Története során 14. alkalommal hódították el ezt a trófeát.
A BRSE röplabdacsapata jótékony célra ajánlja fel a Magyar Kupában elnyert pénzdíjának egy részét.
A magyar szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt szerint az Érd Arénában igazi röplabdaünnepet hoz majd a hétvége.
Érdekesség, hogy a fiatal játékost egyelőre még nem igazán fedezték fel a közösségi oldalán.
Nagyon kevés példa van a magyar sportban egy ehhez hasonló villámléptű sikersztorira.
Leonidasz Gaitanakisz az idény végéig írt alá.
Interjú Baran Ádámmal, a BRSE elnökével, aki gyűlöli a középszerűséget, és aki soha nem félt nagyot álmodni.
A férfi röplabda-világbajnokságnak új helyszínt keres a nemzetközi szövetség.
Az alapszakaszgyőztes csapat felajánlotta a vasárnapi mérkőzése jegybevételét.
Szlovén ellenfél ellen nyert az óbudai csapat.
Mészáros Dömötör tagja volt az Eb-n szereplő válogatottnak is.
A Békéscsaba három szettben verte meg a BL-résztvevő Nyíregyházát.
A Fatum Nyíregyháza ezúttal otthon kapott ki a lengyel bajnoktól.