Így edzett a magyar válogatott a Franciaország elleni mérkőzés előtt Telkiben - galéria
Az edzést jó hangulat, de nagy koncentráció jellemezte.
Az edzést jó hangulat, de nagy koncentráció jellemezte.
Ezzel a vereséggel a szlovákoknak Spanyolország ellen kell bizonyítani a továbbjutásért.
Az osztrákok legyőzésével biztossá vált, hogy a hollandok is jönnek Budapestre.
Vezetett Dánia, ám a csereként beálló De Bruyne irányításával megfordították a meccset a belgák.
A két kihagyott tizenegyes mellett sok érdekesség történt Bukarestben.
Remek programok várják a szurkolókat.
Hiába Luis Enrique csapatának fölénye, nem sikerült feltörni a svéd védelmet.
Három gól és piros lap: Szlovákia nagy lépést tett a továbbjutás felé.
Szalai Ádám az edzés előtti sajtótájékoztatón elmondta, fontos, hogy jól sikerüljön a pihenés a meccsek előtt.
Kedden itt már 67 ezer néző előtt játszik a magyar labdarúgó-válogatott.
A hollandok kétgólos előnyt adtak le, de így is meg tudták nyerni a meccset.
A cserék döntötték el az Észak-Macedónia elleni mérkőzést.
Ilyen volt a nemzeti csapat tréningje Telkiben, két nappal a portugálok elleni első Eb-meccsünk előtt.
Először tudott győzelemmel kezdeni Európa-bajnokságot az angol válogatott.
A nyitómeccs eredménye után, újabb nyertes tipp a macskától.
Olaszország könnyedén verte meg Törökországot az Eb nyitómeccsén.
Andrea Bocelli olasz tenor éneke, és hatalmas tűzijáték nyitotta a tornát.
Olaszország simán győzött Törökország ellen.
Képeken a magyar csapat csütörtöki edzése a telki edzőtáborból.
Az írek elleni 0-0 volt Marco Rossi csapatának főpróbája.