Vágólapra másolva!
A minap Kurt Busch NASCAR-pilóta azzal állt elő, hogy volt barátnője egy gyakorló bérgyilkos. Ezen felbuzdulva összeszedtünk néhány hihetetlen sztorit, amit profi sportolók meséltek el magukról. Heidi Löke autóból mutogatta a fenekét, Paul Gascoigne részegen játékpapagájokkal sörözött, André Agassi betépve takarította ki a lakását, egy baseballjátékos pedig LSD hatása alatt verte tönkre az ellenfelet, miközben azt hitte, Jimi Hendrixszel játszik.

Egészen elképesztő sztorival jelentkezett néhány napja Kurt Busch: a NASCAR-pilóta azt állította, hogy volt barátnője, Patricia Driscoll egy bérgyilkos, és azért lépett be az életébe, hogy tönkretegye őt.

Busch szerint a nőnek főleg Afrikában, valamint Közép- és Dél-Amerikában voltak küldetései, egyszer mutatott is neki képeket az áldozatairól, és elárulta, hogy a megélhetésért választotta ezt a pályát.

Busch és "bérgyilkos" barátnője Forrás: AFP/Christian Petersen

A sztorit valamelyest gyengíti, hogy az autóversenyző ellen távoltartási végzés van érvényben, mivel az egyik verseny az állítólagos bérgyilkosnő fejét után a nyakánál fogva verte háromszor a falba. Néhány amerikai internetes lap arról is írt, hogy Busch rendszeresen él drogokkal, ezért is képzelheti azt, hogy a volt barátnője egy bérgyilkos.

LSD-zett, hallucinált, de tönkreverte az ellenfelet

Nem ő az első sportoló, aki egészen hihetetlen sztorival áll elő. Ott van például Dock Ellis legendás esete: a 2008-ban, 63 évesen elhunyt egykori remek baseballos 1970-ben, a Pittsburgh Pirates játékosaként egy meccs után úgy döntött, hogy elrepül Los Angelesbe, a barátnőjéhez, ám előtte még benyal egy kis LSD-t. Annyira kiütötte magát, hogy egy teljes napot átaludt. A barátnője ébresztette azzal, hogy az újságban azt olvasta, aznap este ismét meccse van a Pittsburgh színeiben.

Ellis akció közben:

Ellis először nem hitt neki, ébredés után rátolt még egy kis LSD-t, majd rájött, hogy tényleg játszania kell, a San Diego Padres ellen. Bepattant az autóba, elrepült a meccs helyszínére (másfél órával a kezdés előtt érkezett meg), és betépve nekiállt dobni. A 70-es években a liga egyik legjobb dobójátékosa volt, számtalanszor csinált No Hittert (amikor az ütőjátékos egyetlen érvényes ütést sem tud bemutatni ellene az egész meccsen), és az ominózus találkozón sem tudott az ellenfél hozzászagolni egyetlen dobásához sem. Pedig saját bevallása szerint sokszor nem igazán tudta, épp milyen rendezvényen van.

"Sokáig nem is láttam el az ütőjátékosig. Aztán volt olyan pillanat, amikor azt hallucináltam, hogy Jimi Hendrix az ütő, a bíróra pedig azt hittem, hogy Richard Nixon" – mesélte Ellis, akinek vezetésével megnyerte a meccset a Pittsburgh. Egy évvel később bajnok lett, majd bevallotta, hogy sokáig alkohol- és drogfüggő volt, visszavonulása után pedig drogtanácsadó lett. 2008-ban hunyt el májbetegségben.

Agassi bedrogozva takarított

Nemcsak neki, hanem André Agassinak is meggyűlt a baja a kábítószerrel, erről önéletrajzi könyvében vallott. A nyolc Grand Slam-trófeát nyerő egykori remek teniszező asszisztense révén ismerkedett meg a metamfetaminnal. "Kiöntött egy keveset a dohányzóasztalra, én pedig felszippantottam. A heverőn hátradőlve rögtön megbántam az egészet, de aztán olyan eufória tört rám, ami minden negatív gondolatot kisöpört a fejemből. Soha nem éreztem ennyire élettelinek, energikusnak magam. A pincétől a padlásig kitakarítottam a házat, leporoltam a bútorokat, megcsináltam az ágyakat" – emlékezett vissza Agassi.

Agassi 1988-ban a Roland Garroson Forrás: AFP/Stf

A teniszező a New York-i repülőtéren értesült róla, hogy pozitív lett a doppingtesztje. Elmondása szerint olyan volt, mintha halálos betegségéről szerzett volna tudomást. Azt hazudta az ATP-nek írt levelében, hogy véletlenül beleivott asszisztensének "feljavított" italába.

Megcsókoltam egy nőt, aki kokainozott

Egy másik teniszező, a világranglista jelenlegi 26. helyezettje, Richard Gasquet is megbukott egyszer a doppingellenőrzésen, a szervezetében kokaint találtak. Az olimpiai bronzérmes francia játékos egészen elképesztő indokot hozott fel. "A kábítószer akkor kerülhetett a szervezetembe, amikor egy szórakozóhelyen megcsókoltam egy nőt, aki állítólag kokaint fogyasztott" – magyarázta a bizonyítványt.

Majd én, úgyis a barátom. Vagy várjál

A legnagyobb kábítószeres és alkoholos sztorikkal azonban a többféle függőséggel közdő Paul Gascoigne szolgált. 2010-ben Angliában öngyilkos lett egy 37 éves férfi, akit volt barátnője meggyilkolása és egy rendőr lelövése miatt egy hete üldöztek. Sarokba szorították a rendőrök, és hat órán át próbálták meggyőzni, hogy adja meg magát. A helyszínen egyszer csak megjelent Gascoigne – egy doboz sörrel és egy horgászbottal a kezében –, és közölte, hogy a férfi és ő barátok, ezért megpróbálja lebeszélni az öngyilkosságról. Nem sikerült, a férfi fejbelőtte magát, Gescoigne pedig később bevallotta: nem is biztos, hogy ismerte őt.

Paul Gascoigne, Sheryl Gascoigne Forrás: AFP

"Nem voltam jól akkoriban. Sok mindenkiről hittem, hogy az ismerősöm, aki nem volt az. Amikor részeg voltam, azt hittem, Bin Ladent is ismerem. Nem is emlékszem, mi történt aznap, csak arra, hogy ülök a taxiban és nálam van a horgászbot. Kaptam egy rakás sms-t a barátaimtól, amiben azt kérdezgették, ezt miért csináltam. Akkor esett le, hogy valami nincs rendben" - mondta Gascoigne.

Rossz, neveletlen papagájok!

Két évvel korábban a focista napokig egy szállodai szobában töltötte az idejét, rengeteg ital, kábítószer és videojátékok társaságában, lényegében alvás nélkül. Egyszer félig öntudatlan állapotban felhívta az édesapját, hogy vigye el a New York-i Madison Square Gardenbe, mert George W. Bush és Bill Clinton amerikai elnökökkel akar sakkozni.

"Fogalmam sincs, miért mondtam ezt, elvégre még sakktáblám sincs. Aztán vásároltam két beszélő játékpapagájt, amelyeket egy idő után igaziaknak véltem, és onnantól nem egy, hanem három sört rendeltem. Egyszer a szobainasnak adtam őket elemcserére, és mikor nem találtam őket, azt gondoltam, elrepültek. Amikor visszahozták a papagájokat, büntetésből a zuhanyzóba tettem őket a víz alá" - mesélte az 57-szeres válogatott Gascoigne.

Kabát elfelejtett fizetni

Kabát megúszta a figyelmetlenséget Forrás: MTI/Illyés Tibor

Kabát Péternek is volt már filmszakadása, de abból a sztoriból a tudatmódosítók hiányoznak. Az Újpest focistája Ausztriába tartott a barátnőjével, és Mosonmagyaróváron betért egy benzinkútra, ahol teletankolta az autóját, majd fizetés nélkül elhajtott. "Természetesen véletlenül nem fizettem. Csaknem húsz éve vezetek, de sohasem fordult elő velem ilyesmi” – mondta akkor a Borsnak. A kutasok felismerték Kabátot, ezért nem a rendőrséget hívták, hanem az Újpestet értesítették, így nem lett belőle ügy.

Löke a fenekével tette helyre a férfiakat

Még a magyarországi időszaka előtt Heidi Löke, a Győri Audi ETO norvég kézilabdázója és néhány csapattársa úgy akart lerázni egy férfiak által vezetett autót, hogy a feneküket kitették az ablakon.

Löke nem egy szégyenlős típus Forrás: AFP/Christophe Simon

"Emlékszem, hogy öten csajok Oslóba tartottunk autóval, és egy négysávos úton haladtunk, amikor mellénk ért egy autónyi srác. Megelőztük őket, ők visszaelőztek. Akkor csapattársamnak, Anja Edinnek váratlan ötlete támadt, azt javasolta, mutassuk meg a srácoknak a hátsónkat. Azonnal lehúztuk a gatyát, és nagyon jól szórakoztunk. Most már legalább tudják a fiúk, hogy kik mutatták meg a seggüket" - mesélte a világ egyik legjobb beállósa egy norvég portálnak.