Vágólapra másolva!
Fordulatos csatában a New York Giants nyerte a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) nagydöntőjét, a Super Bowlt. Az Eli Manning vezette együttes 2008 után ismét legyőzte a New England csapatát, amelyben pályára lépett a magyar származású Meskó Zoltán is. A Patriots irányítója, Tom Brady két rekordot is megdöntött a fináléban, de a végén a Giants ünnepelhette a negyedik Super Bowl-győzelmét.

4. negyed

Öt másodperccel a vége előtt még a saját térfelén a Pats, csak hosszú passzal lehet meg a győzelmet jelentő touchdown, Brady felíveli az end zone-ba, de nem sikerül az elkapás, bajnok a New York Giants!

Brady első két passzát nem tudják elkapni, majd sackelik, de negyedikre kijön a szorításból, és egymás után két remek, first downt érő passzt ad.

Szemtelen touchdownnal fordít a New York. Ahmad Bradshaw előtt megnyílik az út, beszalad, majd a célterület előtt megfordul, és leülve ér el touchdownt. Nem jutalomrúgást választanak, hanem két pontra mennek, de ez nem jön sikerül. A Giants ezzel visszavette a vezetést, de 57 másodperce még van a Patriotsnak, hogy fordítson. (21-17)

21-17:

Megvan a first down, 10 yardon belül a Giants, újabb időkérés.

A 13 yardos vonalnál a Giants, amikor időt kérnek.

Manning hosszú passzát Mario Manningham parádésan kapja el, visszanézeti a Patriots, de jó volt az elkapás, jöhet tovább a New York.

Brady nem tudja field goal-távolságba hozni csapatát, Meskó Zoltánnak kell puntolni, a 12 yardos vonalról jöhet a Giants, és támadhat 3 perc 46 másodpercel a vége előtt.

Akárcsak a meccs elején, saját end zone-jától néhány yardra a New England a harmadik kísérletnél. Woodhead azonban egy jó elkapással kisegíti Bradyt, majd leráz három embert, és megfutja a first downt hét és fél perccel a vége előtt.

Eli Manning jól váltogatja a futó- és a passzjátékot, már field goal-távolságba hozná a New York-iakat, ám ekkor jön egy false start, amiért 10 yardos büntetést kap a Giants, harmadik kísérletre nem sikerül a passzjáték, így punt következik, és növelhetik előnyüket Bradyék.

Egy interceptionnel indul a negyedik negyed. Bradyt támadják, de valahogy sikerül kimenekülnie a szorításból, majd egy felelőtlen, hosszú passzra vállalkozik, de Chase Blackburn lehúzza a labdát, így hatalmas lehetőség előtt a Giants.

3. negyed

Lepörög az óra, az utolsó negyed következik.

Eddig kétszer annyit birtokolta a labdát a Giants, mégis a Pats vezet. Bradynek most 35 másodperce marad egy jó drive-ra.

A Giants irányítója is remekül játszik, 26 passzából 20 jó volt. Egészen a 10 yardos vonalig vezette a New Yorkot, itt azonban a Patriots defence megállítja őket, a field goalt Lawrence Tynes berúgja. (15-17)

Az első Giants-sack a meccsen, hamar megállították a Patset, Meskó Zoltánnak kellett elrúgni a labdát, jöhet Eli Manning 5 és fél perccel a negyed vége előtt.

Ismét Brady jöhet, aki zsinórban 16 jó passzt adott, 13 volt a korábbi Super Bowl-rekord. Közben a Giants egyik legjobbja, Pierre-Paul egy hatalmas ütközés után lennmarad a földön, de utána a saját lábán hagyja el a pályát, valószínűleg kisebb ápolás után tudja folytatni a játékot.

Eli Manning vezetésével jól halad a Giants is, gyorsan a Pats térfelére érnek, de csak field goalig jutnak, Lawrence Tynes berúgja. (12-17)

Brady félelmetesen gyorsan és pontosan vezette végig csapatát a pályán, majd TD-passzt adott Aaron Hernandeznek. Jó a jutalomrúgás is.(9-17)

9-17:


Tom Brady vezetheti az első támadást. Zsinórban 14. jó passzát adta, ezzel megdöntötte az eddigi Super Bowl-csúcsot.

Madonna látványos koncertet adott a félidőben a Cirque du Soleil montreali cirkusszal karöltve, bár a magassarkú csizmájában nem mozgott túl magabiztosan, egyszer közel állt ahhoz, hogy elessen a lépcsőn, de végül megoldotta. Elton Johnnak mindenesetre igaza volt, amikor azt nyilatkozta, hogy Madonna valószínűleg playbackelni fog. A színpadot hét perc alatt rakták össze a szervezők, Guiness-rekordgyanús.

2. negyed

Lepörög az óra, a félidőben vezet a New England, a Half Time Show-ban jöhet Madonna koncertje.

Bradynek rengeteg ideje van, Danny Woodheadnek ad touchdownpasszt néhány másodperccel a vége előtt, Woodheadnek eddig pályafutása során egyetlen elkapott TD-je volt. Super Bowl-rekordot jelentő 96 yardos támadást vezetett Tom Brady. Jó a jutalomrúgás is, először vezet a Pats. (9-10)

Pierre-Paul szerelése, majd a Woodhead-TD:

A Patriots időkérése után már csak 3 yardra a célterülettől Bradyék fél perccel a félidő előtt. Az első játéknál ismét Pierre-Paul robban ki a védőfalból, és mutat be egy fontos szerelést.

Eddig a két irányító remekül passzol, Manning 17-ből 13 a jó passz, Bradynél 15-12 ugyanez a mutató.

Nehéz helyzetből sikerül kijönni Bradynek és a Patsnek, egy passzal és egy futással megvan a first down. Brady jó passzokkal viszi a csapatot, már az ellenfél térfelén járnak.

Egy büntetés után harmadik és tizenegyről kell jönnie a Giantsnek, Manning hosszú passzal próbálkozik, de nem sikerül az elkapás. A parádés punt után Brady az 5 yardos vonalról vezetheti a támadást.

Jól halad a New York, a támadófal remekül blokkol a futóknak, és passzjátéknál is jól védi meg Manninget.

Nincs first down, Meskó Zoltának kell jönnie, és elrúgnia a labdát. A punt jól sikerül, de a Giants és Manning vezetheti a következő támadást.

Pierre-Paul ismét blokkolja Brady passzát. A szezon egyik legnagyobb felfedezettjének vak édesapja a lelátóról szurkol neki.

Forrás: AFP
Bradyre nagy nyomás hárult

Eli Manning első rossz passzát Jacobs jóvoltából egy szép futás követi. A következő játékban a támadófal sokáig védi Manninget, aki egy jó passzal hálálja meg. A first down azonban nincs meg, punt következik, és a 20 yardosról jöhet a Patriots.

A Giants 17 yardos vonaláról indíthatta Brady a második negyedet, de nem sikerült a first down az első három kísérletre, a harmadikra Jason Pierre-Paul blokkolja Brady passzát, így jöhet a field goal. Meskó Zoltán állítja le a labdát Stephen Gostkowskinak, aki szépíteni tud. (9-3)

9-3:

1. negyed

Magára talált a Patriots, egymás után három jó játék, többek között Wes Welker két jó futásával. Így ér véget az első negyed.

Újabb nagy hiba a Patsnél, 12-en a pályán a védelelemben, majd a következő játéknál Eli Manning pontos passzt ad Victor Cruznak, a jutalomrúgás is jó, így máris elhúzott a New York. (9-0)

9-0:

Ismét Eli Manningék a pályán. Bradshaw remek futásával és egy passzjátékkal már a 20 yardos vonalnál a Giants a Pats térfelén.

Az első játéknál hatalmas nyomás nehezedik Bradyre, kiszorított helyzetből csak olyan helyre tud passzolni, ahol nincs elkapó, így safety miatt két pontot kap a Giants. (2-0)

2-0:

Jól indult meg a New York, de amikor field goal-távolságba értek, három játékon belül kétszer is sackelték Manninget, így el kellett rúgnia a labdát (punt) a Giantsnek. Jöhet Tom Brady és a New England támadósora.

Felváltva fut és passzol a Giants, már az ellenfél 40 yardos vonalánál járnak.

Nem jutott sokáig a visszahordással a Giants, Eli Manning a pályán.

A pénzfeldobást a Patriots nyerte, de átadta a kezdés jogát a Giantsnek, így a New York-iak vezethetik az első támadást.

A meccs előtt a kétszeres Grammy-díjas Kelly Clarkson énekelte el az amerikai himnuszt egy gyerekkórus segítségével:

Előbb a Nemzeti főcsoport (NFC) bajnoka, a Giants vonult be, majd Tom Brady vezérletével az Amerikai főcsoport (AFC) győztese, a Patriots futott be a pályára.

Előzmények

Megismétlődik a 2008-as Super Bowl, akkor némi meglepetésre az Eli Manning által vezetett Giants 17-14-re nyert. Ha a Patriots győzött volna, akkor megdöntötte volna a Miami Dolphins veretlen szezonrekordját (17-0), ám így 18-1-gyel zárta az idényt, a Tom Brady által irányított New England most ezért is visszavághat. Ráadásul az idei rájátszásban is kikapott a Pats a Giantstől 24-20-ra. Mindkét csapat a negyedik Super Bowl-győzelmére hajt, akárcsak a Patriots irányítója, Tom Brady.

Egy Patriots-szurkoló a lelátóról:

Forrás: AFP

A döntőnek Meskó Zoltán személyében magyar származású szereplője is lesz. A Temesváron született Meskó élete első Super Bowljára készül, és valószínűleg nemcsak punterként, hanem a field goalokat elvégző Stephen Gostkowski holdereként is szóhoz juthat az indianapolisi meccsen.

A helyszínről közvetítő Sport TV-nek sikerült megszólaltatnia Meskót, aki magyarul nyilatkozott: "Óriási élmény ez nekem, tíz évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy egyszer Super Bowlt játszom. Ugyanakkor nem izgulunk jobban, mint más meccs előtt, ugyanúgy készültünk. Volt két hetünk arra, hogy felkészüljünk a Giantsből, amelynek nagyon sok variációs lehetősége van" - mondta Meskó, majd ennyit üzent a magyaroknak: "Hajrá Magyaroroszág!"

Ahogy az várható volt, Rob Gronkowski vállalja a játékot a New England Patriots csapatában. Bill Belichick vezetőedző az NFL honlapján elmondta, hogy biztos, hogy játszani fog a liga egyik legjobb tight endje, de azt még nem tudni, hogy mennyit bír a sérült bal bokája. Gronkowski két héttel ezelőtt, a Baltimore Ravens elleni meccsen sérült meg.

A Super Bowl egyik hangulatos előzetese: