Vágólapra másolva!
Magyar fitneszversenyző eddig még részvételi jogosultságot sem szerzett a sportág legnagyobb eseményének számító Arnold's Classicra, március elején azonban Oláh Noémi nem csak ott volt Colombusban az Arnold Schwarzenegger által bő két évtizeddel ezelőtt életre hívott versenyen, hanem meg is nyerte az egyik kategóriát. A 2005-ös Miss Hungary szépségkirálynő-választás győztese úgy véli, hogy a közvéleményben a fitnesznek is a dekoratív jellege tudatosul, ám szerinte ez mégiscsak kemény sport.

Az osztrák születésű testépítőként indult, majd az Egyesült Államokban akciófilmsztárként elhíresült, hetedik éve pedig már Kalifornia állam 38. kormányzójaként tevékenykedő Arnold Schwarzenegger huszonkét évvel ezelőtt még csak profi testépítésben rendezte meg az Arnold's Classicot.

Ami aztán az évek során gigantikus multisport rendezvénnyé nőtte ki magát. Nem elírás, az Ohio állambeli Colombusban idén csaknem ötven versenyszámban mintegy tizenötezren mérették meg magukat, és 165 ezren utaztak a városba, hogy jelen lehessenek az életmód-kiállításokat is magába foglaló négynapos eseményen. Megjegyzendő, hogy Colombus nemcsak támogatja az eseményt, hanem profitál is belőle. A hotelszobák ilyenkor többszörös áron kelnek el, a látogatók rengeteg pénzt költenek, és a város jelentős adóbevételhez jut.

Európában az Arnold's Classichoz fogható egyetlen rendezvény a magyarországi Fitparádé, no persze jóval kisebb léptékben. Az öt évig Debrecenben, majd az utóbbi két esztendőben már Budapesten megtartott Fitparádé eddig mintegy nyolcvanezer látogatót fogadott. Az esemény arca már évek óta a magyar származású világhírű fitneszmodell, Timea Majorova, s az ő neve alatt futó Fitmodel World verseny legutóbbi győztese, Oláh Noémi kijutott az idei Arnold's Classicra is. Ami azért is nagy szó, mert magyar fitneszes még soha nem indulhatott ezen a versenyen.

"Eleve csak olyanok indulhatnak, akik az IFBB-szervezet világ- vagy Európa-bajnokságain már voltak helyezettek, de nekik is kérvényezniük kell a részvételt. Én a 2007-es budapesti vb-n a bodyfitnesz kategóriában hatodik lettem, erre hivatkozhattam, és január elején jött az értesítés, hogy várnak. Örömömben majdnem kiugrottam a bőrömből, és két hónapon keresztül folyamatosan izgultam, hogy mi lesz majd. Ám amikor már kint ki kellett lépnem a pódiumra, egy csapásra elmúlt a lámpalázam. Tudtam, hogy a magam részéről mindent megtettem, tisztességesen felkészültem, s azzal is tisztában voltam, hogy a színpadi rutinom megvan" - fogalmaz Oláh Noémi, aki életében először utazott az Egyesült Államokba, edzője, Bánkuti Gabriella, valamint a Fitparádé jogtulajdonosa, Buranits Ildikó társaságában. "Gabi bátorított, Ildi pedig olyan mentális erőt sugárzott át rám, hogy az valami elképesztő" - mondja róluk a honi fitnesztörténelmet író 24 éves szőke lány.

Forrás: [origo]

Oláh Noémi az "Arnold's Classic amateur Bikini" középső magassági kategóriájában vitte el a pálmát mintegy negyven vetélytársa elől. "Láttam, hogy nagy a konkurencia, de úgy voltam vele, annál érdekesebb a verseny. Bevallom, nem nagy reményekkel utaztam ki; úgy számoltam, hogy lesz mondjuk nyolcvan induló, és majd a hetvenkilencedik helyen végzek. Mert utolsó azért semmiképpen sem szerettem volna lenni" - mosolyog, s megtudjuk tőle, hogy az összevetések után több órát kellett várakozniuk az eredményhirdetésre, mert előtte a fitnesz forma hat kategóriájában is megrendezték a versenyt. "Addig átöltöznünk sem lehetett, rajtunk volt a barnítókrém is, így legfeljebb egy kis törölközőt tudtunk magunkra teríteni, s közben dideregtünk, mert a hatalmas csarnokban azért nem volt túlságosan magas a hőmérséklet."

Tudni kell, hogy a fitneszmodell versenyeken a bírák értékelésének szempontjai a sportos és fizikai szépség, a jó alak és testi tartás, az ápolt, esztétikus megjelenés, az általános szimmetria, a korrekt anatómiai felépítés, a megfelelő arányok a felsőtest, az alsó test és végtagok között. Az egyéni alapfordulatok bemutatásakor a bírók helyezési rangsort állítanak fel, ahol figyelembe veszik a versenyzők kisugárzását, a harmonikus színpadi mozgását. S bár a versenyt az Egyesült Államokban rendezték, az indulók zöme hazai pályán volt, mind a tizenkét zsűritag a magyar lányt tette az első helyre.

Oláh Noémi persze nem most először varázsolta el az ítészeket. 2005-ben ő nyerte meg a Miss Hungary szépségkirálynő-választást, a kínai Világdöntőben pedig a hatodik helyen végzett.

Forrás: [origo]

"Szép emlék, de ez életemnek ezt a részét már lezártam. Abban a közegben elég durván megy a rivalizálás, éppen Kínában tapasztaltam meg, hogy egyesek milyen agresszívan furakodnak és nyomulnak, s ebből nem kértem. Lássuk be, a nők rettenetesen féltékenyek tudnak lenni arra, aki valamiben jobb náluk, és nem mondom azt se, hogy a fitneszsport világában nagy barátságok szövődnek. Ám itt azért mégis összehasonlíthatatlanul normálisabb viszonyok uralkodnak. Szépségversenyen egyébként már nem is indulhatnék, mert tavaly az egyik hazai férfimagazinban megjelent rólam egy félakt sorozat, és címlaplány lettem. Alapvetően szégyenlős típus vagyok, és ez a fotózás egyszeri alkalom volt. Már csak azért is, mert az Arnold's Classicon megállapodtam egy táplálékkiegészítőket forgalmazó neves világcéggel, a reklámarca leszek, és a szerződésem kizárja, hogy félmeztelen képek jelenjenek meg rólam. Fotózásokban azonban így is bőven lesz részem, rengeteg felkérést kaptam, és a verseny után az életmódkiállításon alig hittem a szememnek, hogy mennyien szeretnének autogramot kapni tőlem. S pár nap múlva, amikor Párizsban voltam egy hasonló expón, ugyanez volt a helyzet, ott is lerohantak. Még szoknom kell ezt a helyzetet."

Colombusban Oláh Noémi elmondása szerint messziről látta, hogy Sylvester Stallone életműdíjat kap, azt viszont sajnálja, hogy Schwarzeneggerrel nem futott össze. "Őt mindenképpen az egyik példaképemnek tekintem, noha arról szó nincs, hogy az izomtömegek bűvöletében élnék, éppen ellenkezőleg. Modellkedem is, és egy fehérnemű katalógusban furcsán mutatnék túlságosan izmosan. Meg kell találni a helyes arányt, és természetesen ez is rengeteg munkával jár. A közvéleményben a fitnesznek is a dekoratív jellege tudatosul, úgymond csak a végeredményt látják, pedig ez is kemény sport. Mi is ugyanúgy megszenvedünk az edzéseken, mint más sportolók, s akkor a kötelező diétáról még nem is beszéltünk. Colombusba a New York-i átszállással tizenegy órás úttal jutottam el, és amikor a vége felé a repülőn a többieknek felszolgálták a kaját, én csak nagyokat nyeltem. A verseny után kicsit elengedhettem volna magam, pechemre azonban éjfél után volt az eredményhirdetés, és már bezártak az éttermek. Így be kellett érnem egy szimpla szendviccsel, de akkor annak is nagyon örültem."