Vágólapra másolva!
Hírnév, pénz, csillogás, őrjöngő lelátók előtti győzelmi mámor - sok szurkoló szerint ezzel jár az irigyelt élsportolók élete. De ki az a 10 (ex)versenyző, akinek mostanság egyetlen sportfanatikus sem lenne szívesen a helyében?

Szavazzon arra, akinek nagyon nem szeretne a helyében lenni!

Danica Patrick

Forrás: EPA

201101outform.html400350


A rendkívül tehetséges IndyCar-autóversenyző a legritkább esetben kerül címlapra sportsikerei miatt, bezzeg amikor fürdőruhákat reklámoz, rögtön felfigyelnek rá az újságszerkesztők s persze a férfiolvasók. Nem könnyű nőként boldogulni az autósportok világában, Danica azért bízik abban, hogy egyszer vezetőtudását is elismerik majd.

Marion Jones

Forrás: AFP

201102outform.html400350


A sprinter 2007-ben bevallotta, hogy tudtán kívül 1999-től két éven át doppingszereket használt. A sydney-i olimpián megnyerte a 100 és a 200 méteres síkfutást, a 4x400-as váltót, bronzérmes lett a 4x100-as stafétával, valamint távolugrásban. A doppingbotrány következményeképp megfosztották olimpiai és világbajnoki érmeitől, ezenkívül eltiltották az ötkarikás játékoktól is. Tavaly júliusban hiába kért kegyelmet George W. Bush amerikai elnöktől, januárban fél év börtönre ítélték hamis tanúzásért, csekkhamisításért és tiltott szerekkel való visszaélésért. 2008 szeptemberében szabadult.

Michael Ballack

Forrás: Getty Images

201103outform.html400350


Az örök második. Ha megnézzük a Wikipédián az életrajzát, az elért eredményeknél összesen 10-szer szerepel a "runner-up", azaz a "második lett", vagy "kikapott a döntőben" jelentésű angol szókapcsolat. A legfájdalmasabbak valószínűleg ezek: kétszeres Bundesliga-ezüstérmes és BL-második a Leverkusennel, később a Bayern Münchennel és a Chelsea-vel is BL-döntőt bukott, a német válogatottal egy vb-ezüstöt és vb-bronzort ért el, míg a tavalyi Eb-n is csak egy csapat (a spanyol) előzte meg a Ballack vezényelte németeket. Idén ráadásul a Chelsea csökkenteni akarja évi 6,3 millió eurós (havi 155 millió forintos) fizetését, arról nem is beszélve, hogy csapattársa, Lukas Podolski a minap megpofozta.

O. J. Simpson

Forrás: AFP

201104outform.html400350


A 61 éves exsportoló az NFL egyik legjobb futójátékosa volt, ám nem amerikaifutball-tudása, hanem az ellene folyt, 1994-ben kezdődött gyilkossági per miatt lett ismert: feleségének és annak szeretőjének a meggyilkolásával vádolták, ám a biztos DNS-nyomok ellenére végül felmentették. 2007. szeptembere után is letartóztatták, mert egy Las Vegas-i hotelszobába betörve - állítólag - sportereklyéket rabolt el egy gyűjtőtől. Mivel a rablást fegyverrel tette, 33 évet is kaphatott volna, ám tavaly decemberben "csak" 15 év börtönre ítélték. Simpsont sportpályafutása és rendőrségi ügye mellett a legtöbben onnan ismerik, hogy színészként szerepelt a rendkívül népszerű Csupasz pisztoly című - több részes - filmvígjátékban.

Paul Gascoigne

Forrás: AFP

201105outform.html400350


A 41 éves egykori kiváló futballista 57 angol válogatott meccsén 10 gólt szerzett. Ha nem küzdött volna alkoholizmussal és mentális problémákkal, ennél sokkal többre vihette volna, ám az utóbbi években már csak kicsapongásairól, botrányairól és öngyilkossági kísérleteiről írt a világsajtó. Saját - februári - elmondása szerint már több hónapja nem ivott, a fia azonban egy tv-műsorban a közeli halálát jósolta. Tavaly félig öntudatlan állapotban felhívta édesapját, hogy vigye el a New York-i Madison Square Gardenbe, mert George W. Bush és Bill Clinton amerikai elnökökkel akar sakkozni. 2007-ben fel akarta vágni az ereit, 2008-ban műpapagájokkal sörözött.